Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

4. szám - Luigi Miliani: Az egységes folyószabályozás alapelvei

423 azoknak a hajózóutaknak táplálására is szolgálnak, amelyeken a hajózás nyáron nehézségekkel küzd a vízmennyiségek elégtelen volta miatt. Végül rá kell mutatnom arra, hogy míg az esős időszakok alatt, amelyek a folyók árvizeit hozzák létre, a talajvizek szintje is nagyon megemelkedik, addig nyáron a talajvíz szintje alászáll nem csupán a természetes kiürülés következtében, hanem azért is, mert a gépi eszközök tökéletesedése a talajban levő vizeknek mes­terséges emeléssel való hasznosítását rendkívüli módon kifejlesztette. Ha már most a nyári időszak elején az árvizekből elvont és elraktározott jelen­tékeny mennyiségű víz rendelkezésünkre áll és módunk van arra, hogy ezeket a vízmennyiségeket alkalmas adagolással a természetes vízfolyásokba és mesterséges csatornákba bocsájthassuk szétosztás végett, ez a tevékenység egyértelmű a talaj­vízréteg közvetett táplálásával, vagyis a földalatti vízkészletben a túlzott mértékű megcsapolás által megzavart természetes körfolyamat helyreállításával. Nagyon messze vezetne, ha felakarnók sorolni mindazt a nagyszabású és egymásbaszövődő, közvetlen és közvetett hasznot, amelyet a megoldandó problé­mák egységes és átfogó szemlélete alapján végrehajtott vízrendezési munkálatokkal biztosíthatunk olyan vidékek számára, mint amilyen Veneto is, amelyeket a vizek uralma alól hódított el az ember. A vízimunkálatok létesítése terén bevezetett új irányzat, amelyet a fasiszta kormányzat magáévá tett, nem hagyja ugyan figyelmen kívül az elméleti és elvi alapokat, de elsősorban és főképen a természetes jelenségek vizsgálata és értelmezése útján nyert tapasztalatokhoz igazodik, hogy így a gyakorlatból merítsük azokat a szabályokat, amelyek segítségével a vizekkel kapcsolatos nagy feladatok egysége­sen megoldhatók. Rövid előadásom befejezéseképen nem állhatom meg, hogy egy tiszteletteljes gondolatot ne szenteljek tanáraim emlékének, akik gondolkodásmódomat a szemlé­lődésre, a fogalmak és eszmék szabad használatára nevelték ; a gondolkodásnak olyan szabadságára, amelyet csupán néhány megcáfolhatatlan alapelv köt, amelynek érvényén belül azonban az egyéni értelem szabadon fejtheti ki tevékenységét, számotvetve mindig azzal a körülménnyel, hogy a természetet nem lehet erőszakosan leigázni, hanem követni, vezetni, erőszakos megnyilvánulásait fékezni, látszólagos egyensúlyozatlanságait pedig a legnagyobb mértékig kihasználni kell. Most pedig engedjék meg, hogy annak a leghőbb kívánságomnak adjak kifejezést, miszerint Európának a Duce által megadott irányelvek alapján, az igazság jegyében való újjárendezése hozza Önöknek is meg a vizek egységes szabá­lyozásának és teljes kihasználásának lehetőségét a vizi önellátás elvei szerint, melyek a folyóknak eredetüktől torkolatukig való tanulmányozásán alapulnak.

Next

/
Thumbnails
Contents