Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

4. szám - Luigi Miliani: Az egységes folyószabályozás alapelvei

422 A Correntia-ágat erős gáttal zártuk el, amelybe árapasztó berendezést építettünk. Ez szivornyasorozatból és billenőtáblás túlfolyóból áll. Az árapasztómű 1200 m

3/mp vízmennyiség elvezetésére elégséges és segélyével elértük, hogy az árvíztömegeknek csak egy része jusson a Correntiába, másik része, és pedig éppen az a rész, amelyik gazdagabb hordalékban, a Sdobba-ágon torkollik a tengerbe. Visszatérve a víztárolómedencék létesítésétől várható előnyökre, rá kell mutassak arra is, hogy visszatartván a hordaléktömegeket a lefolyásra jutó vizek már hordalékmentesek, és mint ilyeneknek talajlazító, kimosó erejük nagyobb. Ennek az a következménye, hogy míg egyrészről hordalék hiányában a mederfeltöltődés megszűnik, másrészt egyidejűleg megkezdődik a medermélyülés. Ez ugyan ezidőszerint még csak sejthető folyamat, de az Agno-Guà és a Noce-folyóknál határozottan megállapítható a művek megépítése óta. Ami a közvetett előnyöket illeti, arról is meg kell emlékeznünk, hogy a síkvidéki területek védelme és biztonsága eléretvén, most már nyugodtan lehet belterjesebb kihasználásukra gondolni. A folyók mentén fekvő vidékeken a belvizek eltávolítása az esős időszakban általában gépierővel történik. Venetóban, tekintettel a tenger színénél alacsonyabban fekvő területek nagy kiterjedésére, a belvízátemelő telepek nagymértékben el vannak terjedve. Az átemelt belvizek befogadására a folyókból kiágazó élő- vagy holtmedrek, vagyis olyan vízrendszer szolgál, amely csapadékos időkben maga is megtelt már a felsőbb szakaszokról lefolyásra kerülő vizekkel. Nem volt ritka az az eset tehát, hogy éppen a legnagyobb szükség idején a belvízlevezetést fel kellett függeszteni, hogy a csatornahálózat lefolyási viszonyait súlyosabbá ne tegyék. Ismeretes, hogy belvízlevezető csatornahálózatok tervezésénél igyekezni kell a növényzet számára biztosítani, hogy a talajvíz szintje a terepszint alatt maradjon megfelelő mélységben, nehogy a növényzet túlságos nedvesség miatt kifulladjon. Gyakorlatilag a csapadékos időszakban ezt a biztonsági méretet nehezen lehet betartani, gondoskodni kell azonban a csapadékvizek gyors elvezetéséről, amelyek a talaj telítése után a felszínen visszamaradnak. Ha az árvizektől való megvédelmezés után a mezőgazdasági területek víztelenítéséről nem tudnánk gondoskodni, akkor a legsúlyosabb probléma, a termelés lehetőségének biztosítása megoldatlan maradna. Esetünkben a vízrendezési munkálatok valamennyi csoportja szerves rendszerbe foglalva és tökéletes összhangban szolgálja a Mussolini elgondolása szerint értelmezett ,,Bonifica integrale" maradéknélküli megvalósítását. Ha ugyanis leszállítjuk az árvízszintet a fő vízfolyáson, akkor ezzel bizonyos mértékig az összes vele kapcsolatos csatornák vízszínét is rögzítettük, és így azokban a belvízátemelő szivattyútelepek által szállított vizek akadálytalan lefolyásra találnak. A lefolyási viszonyok szabályossága mellett elkerülhető most már az a súlyosan kedvezőtlen eset is, hogy a forgalmat fel kellett függeszteni az olyan hajózócsatornákon, amelyekben kivételes árvizek idején bizonyos körülmények között nem lehetett fenntartani a biztos hajózáshoz szükséges vízjárási viszonyokat. És visszatérve a tározómedencékben raktározott vizek hasznosítására, emlékeztetünk arra, hogy ezek a vízmennyiségek sok esetben a száraz időszakok alatt