Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
4. szám - Luigi Miliani: Az egységes folyószabályozás alapelvei
418 A vízgyüjtőmedencének vízmosásoktól legjobban megbolygatott részén a megtámadott lejtők védelmére különleges alagcsövezési munkákat végeztünk, a csapadékvizek elvezetésére alkalmas gyüjtőárokhálózatot létesítettünk és mindezekkel egyidejűleg a kopároknak a légköri bomlasztó erők ellen való védelmére megindítottuk a gyep- és erdőtakaró helyreállításának kifejezetten erdészeti munkáit is. Az Agno-Guá-folyó szabályozása tehát úgy tekinthető, mint egy Bonifica Integrale probléma megoldása, mert magában foglalja : 1. a vízgyűjtőterület hegyvidéki részének rendezését, 2. a folyó felső és középső folyásának szabályozását a partmenti területek védelmének és a hordalékosság csökkentésének egyidejű biztosítása mellett, 3. az árvizek mérséklését a folyó alsó szakaszán, ami egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy a folyómenti belvízlevezető hálózatok vize az Agno-Guà vízszínétől függő gyűjtőcsatornákba mindenkor bevezethető legyen. Meg kell említenem még, hogy a létesítési költségeket illetően egyáltalán nem kell nagy összegekre gondolni, sőt elmondhatom, hogy a tehermentesítő medence létesítésére fordított költséget megtérítettnek lehet tekinteni a közvetlenül a medence elkészülte után bekövetkezett árvíz alkalmával a töltéseknél és parti birtokoknál elkerült károk értékében. A medence létesítéséhez szükséges terület sem terheli a nemzetgazdaságot, mert a medence által elfoglalt mintegy 100 hektárnyi terület továbbra is művelhető és árvizek esetén is csak néhány óráig kerül víz alá. A sikeres kísérlet megmutatta, hogy a velencetartományi folyók vízrendezése érdekében javaslatba hozott új alapelvek kifogástalan gyakorlati alapokon nyugosznak és hogy ezek az alapelvek megnyugtató módon alkalmazhatók a velencetartománybeli folyók árvizei ellen való védekezésnél felmerülő legégetőbb problémák megoldásánál is. A betegség, amelyben a venetói vízfolyások szenvednek, „szervi" bajnak mondható, mivel a következő tünetekben nyilvánul meg : valamennyi folyó felső szakaszának vízgyűjtő medencéje többé-kevésbbé vízmosásoktól rongált szakadékos, csuszamlásos állapotban van, aminek következtében a levonuló vizek jelentékeny mennyiségű törmelékanyagot szállítanak magukkal ; a töltések közé szorított folyók aránylag igen rövid folyás után a tengerbe ömlenek, a folyómedrek a környező terephez képest magas elhelyezkedésűek, gyakran függőmedrek ; a csapadék eloszlása egyenetlen, a felhőszakadások gyakoriak. Az árvizek tehát hirtelenül jelentkeznek, sebes és erőszakos lefolyásúak ; ha el is férnek medrükben, nem tudnak rohanásukban csillapodni, a mederméretek nem elégségesek ahhoz, hogy a mederbejutó törmelékanyagok lerakódhassanak és elterülhessenek, a hordalék tehát tovább jut az alsó folyószakaszokba. Ahol aztán a hosszirányú esés megcsökken, ott a hordaléktömegek lerakódnak, és a mederfenék felemelkedését, valamint medereldugulásokat okoznak. Ezért mondottam az előbbiekben, hogy folyóinknak hiányzik a „gyomra", vagyis hiányoznak az olyan lapos öblözetek, amelyekben az árvizek szétterülhetnek és larakhatják hordalékaikat, mint ahogy ez azoknál a folyóknál természetes folyamatként bekövetkezik, amelyeknél nincsen akadálya annak, hogy medrükből kilépjenek és vízfeleslegeiket szétterítsék. Az új elgondoláson alapuló szabályozási eljárással elérni kívánt cél kettős, és pedig :
