Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
1. szám - A M. Kir. Országos Öntözésügyi Hivatal 1937. évi jelentése
11 A hivatalra bízott feladat megoldásánál különösen nagy óvatosságra van szükség, mert egyetlen elhibázott lépés nagy és esetleg nehezen helyrehozható bajoknak lehet a kútforrása. Ha majd az említett előmunkálatokat is elvégeztük és az eddig nélkülözött adatok rendelkezésünkre fognak állani és minden kérdés tisztázódik, akkor a tervezés is gyorsabban haladhat előre, azt követőleg pedig az építés — kedvező építési viszonyok esetén — majd a legtömörebb programm szerint lebonyolítható. A hivatalnak e háromféle tevékenységet egyidejűleg kell kifejtenie, el kell végeznie ugyanis a még hátralévő előmunkálatokat, el kell készítenie az építési részletterveket és az építőmunkákat is meg kell indítania. ÖSSZEFOGLALÓ MUNKAPROGRAMM. 1935 1936- 1937 1938 1939 1940 1941 • 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1. számú ábra. E háromféle tevékenységnek határt szab a gazdaságosan alkalmazható segédszemélyzet létszáma, amelynek vezetését és irányítását a hivatalhoz beosztott 13 főnyi kinevezett műszaki személyzet még el tudja látni. Alábbi jelentésünkben az 1. számú ábrán látható és az említett háromféle tevékenység szerint tagolt összefoglaló munkaprogramm bemutatása mellett beszámolunk arról, hogy a hivatal a rábízott feladatból az elmúlt 27 hónap alatt mit végzett el és hogy a jövőben milyen sorrendben kívánja a munkát elvégezni. II, Előmunkálatok. A fentiekben előadottak szerinti értelemben vett előmunkálatok az általános tervek elkészítésére vonatkozó rendelkezés kiadása után haladéktalanul megkezdettek. A végzett előmunkálatok magassági felvételekre, gazdaságtérképezésre, agrogeológiai és vízépítési szempontból végzett talajkutatófúrásokra, felszíni és