Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Szakirodalom

512 A vágparti védgát a duzzasztómű felett. Építésére vágvölgyi löszt akartak felhasználni. Az említett anyag vízzel szembeni tulajdonságainak tüzetes vizsgálatára 1 : 5 méretarányú modellt készítettek. Az első kísérlet a víz kapilláris terjedésére vonatkozott. A további kísérletek folyamán a már átnedvesedett gátnak a várható árvizekkel szembeni viselkedését vizsgálták. E célból a Vág 1925 évi árvizének vízszínváltozásait állították elő úgy, hogy a gát előtti vízoszlop magasságát az árhullám valóságos 72-5 órás időtartamának megfelelően, a méretarányt figyelembevéve, 32-4 óra alatt O-tól 65-4 cm-ig fokozatosan emelték, majd ugyanúgy süllyesztették. A kísérletek során a szivárgási vonalak nem érték el a gát mentett oldali rézsűjét, a gát teljesen sértetlen maradt. Ezután megvizsgálták, hogy miképen viselkedik a már átnedvesedett gát a legnagyobb árvíznek megfelelő 65-4 cm magas víz huzamos (kb. 19 napos) hatásával szemben. Az átszivárgás legnagyobb értéke 0-585 l/óra volt, a gát átnedvesedett és fellágyult, de alakjában lényeges változás nem következett be. Az utolsó kísérletnél, feltételezve, hogy a gát valamilyen mélyebben fekvő helyen magasabbra épül és nagyobb víznyomást kap, a vízszínt 80 cm-re emelték, a gátat pedig magasították. Az átszivárgó víz mennyisége gyorsan növekedett (4-05 l/óráról 24-4 l/órára 1 óra alatt) és a kísérletet a gátszakadás veszélye miatt abba kellett hagyni. A kísérletek beigazolták, hogy a vágvölgyi lösz jó töltésépítő anyag, ha a belőle készült gát csak időnkint kap vizet. Alkalmazása igen gondos építést kíván. A gát vízfelőli rézsűjét, ha 1 : 1'5-nél nem enyhébb, ajánlatos 15 cm-es kavicsrétegbe rakott 25 cm-es, gondosan ékelt kőburkolattal biztosítani, amely burkolatnak lábát 1-50 m széles, 60 cm vastag, az alapba süllyesztett kőhányással tanácsos megtámasztani. A burkolat 10 m-el érjen a legmagasabb árvízszín fölé. A gát mentettoldali lábánál 1 m magas kavics szűrőtest elhelyezése kívánatos, ezen az oldalon a rézsű gyepesítendő. Mayer László. Meisoheider H.: Régi toronyépítmények süllyedése. (Setzung und Sicherung alter Turmbauten.) ,,

Der Bauingenieur" 1937. évi 15jl6. szám. 185—187. oldal, 7 ábrával. A Degebo (Deutsche Forschungsgesellschaft für Bodenmechanik) az utóbbi időben több ízben foglalkozott toronyszerű építmények helyreállításának kérdésével. Ezzel kapcsolatban elsőrendű példák adódnak évtizedes, sőt évszázados süllyedések megállapítására. Tapasztalható, hogy a régebben — kellő ismeretek hiányában — elvégzett helyreállítási stb. munkálatok mennyire eredménytelenek voltak. Megállapítható továbbá, hogy a helyes alapozási terv éppen a nagysúlyú és aránylag kisméretű alapokon nyugvó (toronyszerű) épületeknél mennyire fontos. A cikk csupán azokra az esetekre szorítkozik, mikor az egyenlő, vagy egyenlőt len süllyedés oka az altalaj összenyomódása, ülepedése. Nem foglalkozik pl. azokkal az esetekkel, melyeknél a süllyedés oka az alapok tönkremenetele (beton elmállása vegyi hatásra, vagy facölöpalapok elkorhadása). Az altalaj ülepedésének oka homokos talajoknál a talajvíz ingadozásával kimosott szemcsék elmozdulása lehet. Ez azonban rendszerint már az építés előtt bekövetkezik akkor, ha csak a talajvízről van szó. Veszedelmesebb a helyzet, ha rázás, vagy általában dinamikus hatások váltják ki a süllyedést. Rázó-döngölő hatás tekintélyes süllyedéseket okozhat. Kötött talajoknál leginkább a pórusvíz távozása idézi elő a süllyedést. A süllyedés időbeli lefolyása hiperbolával jellemezhető, melynek alapja a talaj áteresztőképességétől függ. Nem közömbös tehát, hogy 10 m vastag egynemű agyagrétegről, vagy 10, egyenként 1-0 m vastag, váltakozó homok- és agyagrétegről van szó. A pórusvíz távozása az utóbbi esetben lényegesen könnyebb és a konszolidáció 100-szor rövidebb idő alatt következik be. 2. ábra. A műcsatorna töltésének megépített keresztmetszete (5-890 km-nél).