Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
1. szám - dr. Kozmann László: Az Egyiptomi öntözések talajtani vonatkozásai
44 III. TÁBLÁZAT. Az áradó Nílus iszapjának kémiai összetétele. Assuannál Caironál K 2o 2-33 2-27 Na aO 1-82 2-02 MgO 3-04 3-36 CaO 3-68 2-77 MnO nyomok nyomok A1 20 3 20-30 20-58 F e2°3 12-17 11-45 Si0 2 49-47 48-88 Chem. kötött víz 8-10 7-09 Egyiptomban tehát, ahol a talajok lényegében mind ugyanazt a határozatlan, alluviális talajtípust képviselik, a talajok osztályozásánál és mezőgazdasági értékének megítélésénél főleg a mechanikai összetétel szolgálhat alapul s a vegyi sajátságok szempontjából csupán a sók mennyisége és minősége, továbbá az esetleges szikesedés mértéke szolgálhat irányadóul. Egyiptomi viszonyok között azonban a sók mennyisége egy többé-kevésbé változó tényező, mely szoros összefüggésben áll a talajvíz mozgásával és mélységével, azaz olyan tényezőkkel, melyek itt mesterséges beavatkozással is alakíthatók s mint ilyenek, bizonyos mértékig a természetes adottságoktól függetlenül változhatnak. Kisebb-nagyobb mélységben a Nílus völgye mindenütt tartalmaz káros sókat s így mindenütt adva van a lehetőség arra, hogy ezek a sók a felszínre kerülve, a talajt elszikesítsék. Legnagyobb a veszély természetesen a delta északi részén s fokozatosan csökken a Nílus völgyén felfelé a tengerszint feletti magasság emelkedésével. Mindazonáltal hangsúlyoznunk kell, hogy a tengerszint feletti magasságtól függetlenül, a sók mindenütt felkerülhetnek, ha valamely okból a talajvíz a nyári időszakban is közel van a talaj felszínéhez. A talajvízszint állása természetes viszonyok között, vagy a régi medencerendszerű öntözés esetén a folyó vízállásának a függvénye s így, amint látni fogjuk, a nyári hónapokban áll a legalacsonyabban. A folyó felduzzasztásával, magas nívójú csatornák vezetésével azonban a helyzet egészen megváltozhat s a sók a talaj felszíne közelébe emelkedhetnek olyan helyeken is, ahol annakelőtte a talaj 3—4 méteres mélységben sem tartalmazott sókat jelentékeny mennyiségben. Bizonyos ideig a káros hatás nem jelentkezik a talajon s az öntözési rendszer megváltoztatásával, a folyó vagy a csatornák nívójának csökkentésével, megfelelő lecsapoló-hálózat kiépítésével a talajvíz nyári szintje s vele együtt a sók is visszaszoríthatok a mélybe. Másrészt alacsonyabb tengerszint feletti magasság esetén az öntözőgazdaság abbahagyása is a talajok teljes leromlására vezet. A VII. században, az arab invázió idején, a delta északi részében lévő medencék töltéseinek lerombolásával e medencék talajai kikapcsolódva a rendszeres művelésből annyira leromlottak, hogy még ma is kietlen, sós pusztaság van mintegy 1,200,000 feddányi összefüggő területen, ott, ahol a VII. századot megelőző időben bebizonyíthatóan virágzó mezőgazdasági kultúrát biztosított a medencerendszerű öntözés folyamatos üzeme. Az így leromlott és már évszázadok óta nem művelt talajok ma már csak fáradságos és költséges eljárásokkal, lépésről-lépésre javíthatók meg. Ezek a tengermelléki sós talajok
