Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
2. szám - Szakirodalom
272 Escande L.: Gátak ; háromszög-keresztmetszetű támfalgátak méretezése, bukógátak legkedvezőbb alakja, áramvonalas pillérek. (Barrages. Calcul des barrages poids à profil triangulaire, profil optimum de barrage déversoir, tracé aérodynamique des piles.) Paris, Hermann et C , e 1937. 176 old., 141 ábra. I— II. Támfalgátak méretezése. A vízfelőli oldalon a támfalgát legkedvezőbb hajlása 20 : 1, míg a levegő felől a szükséges hajlást a megengedhető legnagyobb nyomási igénybevétel határozza meg. A legnagyobb igénybevételek a gát lábánál lépnek fel, és pedig telt medence esetében a levegő felőli oldalon, üres medencénél víz felől. Ha a nyomási igénybevételre vonatkozó feltételek ki vannak elégítve, a nyírási igénybevétel is a megengedett érték alatt marad. A könyv a gát erőjátékát jellemző görbék számítási módját adja. így az egyenlő, legnagyobb nyomások görbéje és az egyenlő, legnagyobb nyírások görbéje a gáttest súlyelosztására vonatkozólag adnak tájékoztatást, míg az izosztatikus görbék és a tényleges csúszási görbék azokat az irányokat adják meg, amelyek mentén nyomás, húzás, vagy nyírás következtében törések állhatnak elő. A méretezés gyakorlati kivitelének egyszerűsítésére a mű 73 diagrammot közöl. A szerző maga megjegyzi, hogy az általa adott számítási módok csak tájékoztató jellegű, mindazonáltal igen értékes és jól felhasználható eredményeket adnak. Számunkra fontosabbak a 111. rész fejtegetései, azért föntiekkel bővebben nem is foglalkozunk. III. Bukógátak legkedvezőbb alakja. Áramvonalas 'pillérek. A fejezet bevezetése a síkbeli áramlás törvényszerűségeit, a komplex-változós függvények és a konform ábrázolás alapelveit tárgyalja és bemutatja a potenciálgörbék és az ezek trajectoriáiként felfogható áramvonalak szerkesztésére vonatkozó Prasil-féle eljárást. A szerkesztés segítségével valamely .síkbeli áramlás — pl. gáton való átbukás, vagy pillérkörüli áramlás •— egyetlen áramvonalát és azon a potenciál-eloszlást ismerve, fokozatosan meghatározhatjuk valamennyi áramvonalat. Bukógátnál kiindulásul a vízsugár szabad felületét (határfelület) vesszük, amelynek mentén a nyomás zérus, a sebesség v = Y'2gh és a potenciál-eloszlás szerkesztéssel meghatározható. Amennyiben a vízsugár felső, határoló felületét nem ismerjük, úgy érzésből felvesszük s a Prasii-szerkesztéssel fokozatosan meghatározunk néhány áramvonalat egészen a legalsóig, amelynek a bukógát falsíkjával kell egyeznie, míg további ellenőrzésül a vízhozam vizsgálata szolgál. Próbálgatásokkal kapjuk a helyes görbét ; megjegyezzük azonban, hogy a határfelület felvételére Bazin adott megfelelő mintákat. A toulousei laboratóriumban a Pinet- és Puechabon-gátak modelljein végzett kísérletek az elméleti eredményeket tökéletesen igazolták. A szerző Craeger nyomán grafikont és táblázatot ad a bukógát gyakorlatilag legmegfelelőbb alakjának megszerkesztésére. Az elméleti és kísérleti vizsgálódásokkal megállapítható, hogy ha az átbukó vízsugár nem simul a gátfelülethez, közte és a faltest között légritkulás támad. Az így keletkező szívóhatás részben a felületet veszi erősen igénybe, részben odavezet, hogy a vízsugár hol elválik a faltól, hol pedig hozzátapad és ebből kifolyólag a faltest káros rezgésbe jöhet. A falfelületen keletkező depresszió (negatív nyomás) másrészről azonban hasznos volna, mert a gátfelületre ható nyomás csökkenése az energia-megmaradás (Bernoulli-tétel) értelmében azt jelenti, hogy az energia nagyobb része alakulhat át sebességgé, tehát a gát vízemésztése kedvezőbb. Az ellentétek összeegyeztetését viszonylagos szélsőértékfeladatként fogva fel, megállapítható, hogy a bukógát leghelyesebb alakját akkor kapjuk, ha annak fala a szabadon átbukó vízsugár alsó határfelületével esik egybe. Tárolómedencék túlfolyójául szolgáló bukógátakon elhelyezett pillérek alakjának meghatározására az aerodinamika eszközeit veszi igénybe a szerző. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy vízfolyás esetében helyes eredményekre vezetnek-e azok a törvények, amelyeket valamely szárnykörüli levegőmozgásra állapítottak meg. E tekintetben három főkifogás merülhet fel : 1. a víz összenyomhatatlan, míg a levegő összenyomható; 2. víznél sokkal nagyobb a belső súrlódás, mint a levegőnél és 3. szárnykörüli levegőmozgásnál a nehézségi erő nem játszik szerepet, azonban pillérkörüli térbeli görbemozgásnál igen. Ezekre az ellenvetésekre megállapítható, hogy 1. az elméleti vizsgálatok a levegőnél is összenyomhatatlanságot tételeznek fel, e féltétel tehát a víznél még jobban ki van elégítve, mint a levegőnél; 2. szárny körül sokkal nagyobb a levegő mozgási sebessége, mint, pillérkörüli vízfolyásnál s ez a körülmény kiegyenlíti a nagyobb vízsúrlódás okozta különbséget, sőt vízfolyásnál még jóval kisebb a Reynolds-féle szám,
