Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

2. szám - Szakirodalom

271 Ferencet az Eszterházyak tatai uradalmának mérnökét a Sárvíz és valamivel később Krieger Sámuelt, Sopron vármegye mérnökét a Sió ós Kapós vidékének felvételével, a lecsapolási és szabályozási tervek elkészítésével. Böhm, aki — mint később Beszédes jellemezte — „mély tudományú és széles tapasztalású inzsellér, akinél tapasztaltabbat a posván szárításának tudományában ezicleig hazánk nem szült", eddig már sikeresen elvégezte a pozsonymegyei csádi, a Pápa melletti Teucht és a győrmegyei bönyi mocsarak lecsapolását, megépítette Pápa vízellátását, a Vág egy szakaszának szabályozását s végül a Sárvíz fejérmegyei szakaszának szabályozási tervét ; éles szemmel, kiváló mérnöki képzettséggel és érzékkel készítette el a tolnamegyei terveket is. Hangsúlyozza az egységes szabályozás szükségességét és a külvizeknek a belvizektől való szétválasztását. Terveiben átvágások, malomgátak eltávolítása, torkolat-szabályozás, Duna melletti töltésépítés, visszatöltésezés és — ami ekkor még ismeretlen fogalom volt — övcsatorna (nála „félreszoritó-csatorna") szükségessége is szerepel. Tolna vármegye, — bár elfogadta Böhm tervét, — az övcsatorna megásásának szükségességét soha sem látta be s ez pecsételte meg az 1773-ban megindult szabályozási munkálatok sorsát. 1786-ig a medertisztogatási munka, malomgátak eltávolítása, egy-két átvágás, a tervezett övcsatorna néhány szakasza, a torkolat részbeni szabályozása és néhány kilóméternyi töltés készült el csupán. Ekkor azonban az addig is vontatottan haladó munkálatok abbamaradtak, mert a vármegye — mely az övcsatornától semmi hasznot sem remélt — soha sem állt teljesen a közérdekű ügy mellett, az érdekeltek nem fizették a várható haszon arányában rájuk kivetett összegeket, a szabályozásra legalkalmasabb időben soha sem állt megfelelő számú munkás rendelkezésre s végül maga Böhm sem tudta osztatlanul a szabályozás ügyét szolgálni más irányú elfoglaltsága miatt. (Böhmnek u. i. a Sárvíz szabályozásával kapcsolatban nem tudtak rendes évi fizetést biztosítani, ezért végig megtartotta tatai uradalmi mérnöki állását is.) Hiába igazolta műszaki szempontból Böhm szabályozási terveit az 1771-ben szabályozási ügyek ellenőrzésére felállított hajózási igazgatóság vezetője, a királyi biztos és a helytartótanács erélyes közbelépései is eredménytelenek maradtak ; a félbemaradt szabályozási munkálatokat a megye vonakodott újból megindítani. A Sárvíz-szabályozási munkálatokkal egyidőben Krieger felvette a Sió és Kapós vidékét, elkészítette a szabályozás tervét, szem előtt tartva a hajózási szempontokat is. (A Sióra hajózsilipeket és kitérőket tervez.) Amennyire értékesek szabályozási és lecsapolási elgondolásai^ annyira meglepő az a terve, melyet a Balaton teljes lecsapolására készített. Terveit a hajózásj igazgató ellenőrizte, de a kivitelt a Sárvízszabályozás befejezése utáni időre halasztották. A vízszabályozások sikere az autonómiák és érdekeltek ellenállásán, de főleg az anyagi alap hiányán szenvedett hajótörést. (A munkálatokat nem hozzáértő munkások, hanem robotos jobbágyok végezték, vármegyei hajdúk felügyelete mellett.) A helytartótanács a szabályozás befejezéséhez szükséges összeget először a kincstártól, majd a tanulmányi alapból igyekezett beszerezni, azonban fáradozásait nem koronázta siker. Röviden ismerteti ezután a szerző Böhm, Krieger, Maire terveit a folyók hajózhatóvá tételéről, Froschauer tervét a Sárvíz-torkolat áthelyezéséről és az 1790—91. évi országgyűlés által kiküldött bizottság javaslatait. Ezekben a bizottság követeli az időközben megszűnt vízügyi osztály visszaállítását, kerületi vízügyi hivatalok felállítását, s körvonalazza e hivatalok hatáskörét. Ennek a javaslatnak egyetlen eredménye az ártéri érdekeltek társulását szabályozó 1807. évi XVII. t.-c. lett. A rendkívül alapos, számtalan kútfőre támaszkodó és Böhm 1783-ból származó Sárvízszabályozási tervének fényképével díszített tanulmány felsorolja a szabályozási munka végrehajtásának évtizedeken át húzódó részletes történetére vonatkozó összes adatokat, a közreműködő mérnökök és királyi biztosok neveit, az érdekeltek gyűléseit. Komoly kultúrtörténeti leírását ott szakítja meg, amikor 1810-ben Sátor Dániel igazgató vízmérnöksége alatt a Sárvízszabályozás új korszaka nyilt meg, melyet a szerző szerint „egységes terv, az érdekeltek összefogása és következetes kivitel" jellemeznek. Ifj. Csermák Kálmán.