Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - VII. Vajcsik Lipót: Vízcsőhálózatok fenntartásával kapcsolatos feladatok

79 számát is. Végül a megromlott kutak vizének ismert kezelése általában megjavította a víz minőségét is. Budapest Székesfőváros Vízművei az elmúlt években a vak végek megszüntetésére nagy anyagi áldozatot hozott. 1928-tól 1935. év végéig több száz vak véget szüntettünk meg mintegy 500,000 P költséggel. Ma már a belterületen alig néhány vak vég maradt fenn, de fokozatosan ezeket is ki fogjuk küszöbölni. 2. Tolózárak fojlása és beszabályozása. Hegyes vidéken, különösen nyári időkben vízhiány lép fel annak következtében, hogy egyes mélyebb helyeken lévő nagy fogyasztók „leszívják" a vizet és ezért a vezetékek elágazási pontjai fölött lévő magasabban fekvő ingatlanok vízellátása hiányos lesz. Ez általában a helytelenül méretezett vezetékeknél fordul elő és ott is főleg olyankor, ha az illető zóna főnyomócsöve völgyben fekszik és ebből vakon végződő felmenő vezetékek ágaznak el. A vízhiányért nem mindig okolható a tervező mérnök. Tervezés alkalmával 15—20 évi fejlődést vesznek tekintetbe és ennek alapján méretezik a vezetéket. A fejlődés azonban sokszor gyorsabb menetű és nagyobb méretű, mint a számított s így, mielőtt még a hálózat bővítése megtörténnék, máris fellép a vízhiány. Az említett hátrány csökkenthetése végett a főnyomócsöveket újabban lehetőleg gerinceken, vagy ahhoz közel fektetjük. Ha egyes helyeken a vezetéket a számítottnál mégis erősebben veszik igénybe, a leágazó vezetékeken az átfolyási szelvényt a szükségletnek megfelelően (néha felére is) csökkentjük. A tolózárak megfelelő beállításával elérhetjük azt a helyzetet, mely úgy az alsó, mint a felső ágakon lévő fogyasztók részére egyaránt biztosítja a kielégítő mennyiségű vizet. Igen gyakran okoz vízhiányt az öntöző kocsik vízvétele. Kisebb átmérőjű vezetékeknél ez érthető is, mert a lajtok töltése a jobb időkihasználás miatt nagy átmérőjű állványcsövekkel és tömlőkkel történik. Ilyenkor vagy kisebb átmérőjű állványcsövet és tömlőt írunk elő, vagy egyszerűen nem engedjük meg a vízvételt e helyeken s biztonság kedvéért a tüzicsap kiömlő nyílását lesapkázzuk. Utóbbi rendszer alkalmazása esetén a tűzoltóságot el kell látnunk ú. n. sapkahúzó kulcsbetéttel, hogy veszély esetén azonnal eltávolíthassák e sapkákat és így a tűzvédelem ne szenvedjen hiányt. A fentemlített intézkedéseket nem szabad állandósítanunk, rendszerré kifejlesztenünk, mert energiapazarlással és így gazdasági veszteséggel járnak. Ahol ilyen természetű beavatkozásra van szükség, haladéktalanul hozzá kell látnunk a bajok okainak megkereséséhez s gondoskodnunk kell a megfelelő és a jogos igényeket minden tekintetben kielégítő átalakítások, vagy bővítések keresztülviteléről. Az előadott kisegítő fogásokat tehát csak átmenetileg szabad alkalmaznunk. A tolózárak fojtásával segíthetjük elő medencéink megtöltését is. Nyáron, nagy fogyasztás esetén ugyanis medencéink éjjel nem mindig telnek meg. Ilyenkor tehát éjjel egyes nagy fogyasztású városrészek felé haladó vezetékeket lefojtunk anélkül, hogy a vízellátást teljesen megszüntetnénk, esetleg a főnyomócsőről való elágazások egy részét le is zárjuk, ha a szóbanforgó terület körvezeték útján másfelől is ellátható vízzel. A háború alatt és az azt követő nehéz időkben az egész Zugló (a Rákos rendező pályaudvar, ceglédi vonal, Fogarasi-út és a főváros határa közé eső városrész) területét mindössze csak a Thököly-út felől láttuk el, az összes többi átkötéseket zárva tartottuk.