Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - VI. Sédi Károly: A Velencei-tó vízrajza

66 vizek táplálták, mert a Nádas-tó kiszáradt láptalaja alatt hófehér mésziszap fekszik (2—104), amelyet a Velencei-hegység alapanyagából a csapadékvíz oldott ki és rakott le. A Velencei-tó vizében többféle són kívül a Velencei-hegység alkáli mészgránitjából eredő szénsavasmész is található (4—397). Ez a szénsavas mész csak addig marad a vízben oldott állapotban, amíg elegendő . szénsav van benne, amely az oldást lehetővé teszi. A felmelegedés, a hullámverés kihajtja a vízből a szénsavnak egy részét és ennek következtében a szénsavas mésznek egy része kiválik és leülepszik (5—40). így keletkezett a Nádas-tó láptalaja alatt is a mésziszap (tavikréta) réteg, amely azonban itt igen vékony. Igen tekintélyes vastagságot ér el pl. a balatoni Nagybozót fenekén, ahol 0-5—1 m vastag tavikréta réteg van, továbbá a Sárréten. E rétegek vastagsága egyenes arányban van a lerakodás idejével. A Nádas-tó láptalaja alatti vékony mésziszapréteg is alátámasztja tehát Kormos régebbi, a faunák alapján tett megállapítását (31—4), hogy a Velencei-tó medencéje fiatalabb keletű, mint a Balaton és a Sárrét medencéje. A Velencei-tó fenekén nincsen tavikréta réteg, habár képződése fokozott mértékben volna lehetséges. A víz szénsavtartalmát ugyanis nemcsak a hullámzás és a felmelegedés csökkentik, hanem a vízinövények szénigénye is, ami a mész kiválását elősegíti. A tavikréta hiányának valószínű oka először, hogy a Császárpatak a Nádas-tavon folyt keresztül és ott csapódott ki a mészsó és másodszor a mészsónak az iszappal való keveredése, ami az iszapnak ismert magas mésztartalmát adja. Ehhez járulhatott még, hogy a kiszáradás alkalmával a szél az iszapot és vele együtt a kicsapódott sókat is kifújta. A pleisztocénkorú part körülveszi a Nádas-tavat is, ahol szintén több helyen fellelhetjük. Sőt a Nádas-tó déli végében a szél által felhalmozott homokbuckának a Nádas-tó felé néző luv-oldalán a víz abráziója következtében a természetesnél meredekebb lejtő állott elő. A pleisztocénkorban tehát a Velencei- és Nádas-tó egy tavat alkottak (1—104), sőt e tavak környékének mélyebben fekvő területeit is víz borította. A pleisztocénkor után a holocénben a tó mélysége, területe fokozatosan kisebbedett. A kisebbedést nagy mértékben elősegítette a tóba torkolló patakok hordaléka, amely a Nádas-tó 2—3 m mély medencéjét a holocénban teljesen feltöltötte és a két tavat egymástól elválasztotta. A hordalék anyaga másodlagos fekvésű pannóniai homok és lösz, amely a hegyekből származott. A homokban nagy mennyiségben borsó és mogyoró nagyságú kvarckavicsok fordulnak elő. Ugyanekkor a Császár-patak iránya is megváltozott. Eddig egyenes irányban folyt a Nádas-tavon keresztül, de a saját hordaléka útját állta és a Velenceitóba kényszerítette. A régi folyásának morotvái még ma is fellelhetők. Két ilyen morotvát ismerünk. Az egyik, a régebbi, a folyás irányának folytatásában talál1 1. ábra. A Velencei-tó pleisztocénkori területe.