Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása

508 szint nem jelentős (néhány cm) vastagságú s a vaskőfokban főleg Al és Fe halmo­zódnak fel kevés humusszal ; a humuszpodzolnál pedig az Ao szint jelentős (10—• 30 cm) vastag s a vaskőfokban is a humusz uralkodik. Ha az anyakőzet erősen meszes, például lösz, úgy a kilúgzási folyamat erősen mérséklődik, sőt bizonyos könnyen porló, laza mészköveken podzolképződésnek megfelelő éghajlati körülmények között Ca-al telített talajok, rendzinák is jöhet­nek létre. 3. Laterit- és terra-rossa (vörösföld), valamint barnaföldképződés. Éghajlat : Mérsékelt vagy meleg, a csapadék igen bő (évente 900—1000 mm vagy több) és egyenletes elosztású. Növényzet : lomblevelű erdő vagy füves erdő (szavanna). Anyakőzet : igen változatos, mészkőtől a tömeges (eruptív) kőzetekig minden­féle kőzeten kialakulhat ez a fajta talaj. Szint Az így létrejövő talajok a folyamat erőssége szerint a barna- vagy vörös­földek, illetve a laterittalajok. Természetesen a vázolt talajképző folyamatokon kívül még számos más módon is jöhetnek létre talajok, de ez a három főtalajképző folyamat a legfontosabb. A talajképző folyamatok alapján történik a talajok tudományos rendszerbe­foglalása is. c) A talajok rendszerbe foglalása 'Sigmond szerint. Típusok. Az azonos vagy hasonló körülmények között keletkező, látszólag oly sokféle talajt bizonyos jellemvonásaik segítségével csoportosítani lehet. Minden rendszer alapjául bizonyos általános sajátságok szolgálnak, amelyek segítségével a rendszerbe tartozó talajokat mind szűkebb-szűkebb körre szorítva definiálhatjuk. Egyik legtökéletesebb ilyen rendszer a 'Sigmond-féle, amely a dinamikai tényezők alapján osztályozza a talajokat . Elméleti osztályozás céljaira az eddigiek közül talán a legmegfelelőbb, mert a lényeges osztályozás alapjául olyan kémiai sajátságokat választ, amelyek főleg az adszorpciós komplexummal állanak összefüggésben, így tehát valóban egyik legfontosabb talajsajátságon alapszik, amely sajátság a talaj mezőgazdasági hasznosítása szempontjából talán a leg­mértékadóbb.

Next

/
Thumbnails
Contents