Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása
469 A szemcsenagyság megoszlása szerint beszélünk azután kavicsos, homokos, vályog vagy agyagtalajokról. Természetesen a legritkábban fordul elő, hogy valamely talaj mechanikai összetétele tisztán vagy túlnyomó részben valamelyik fenti csoportnak feleljen meg. (Ezeket a csoportokat különben frakcióknak, szemcsenagysági osztályoknak nevezzük, tehát például a 0'02—0-002 mm átmérőjű részecskék mennyiségét porfrakciónak s. i. t.) Általában a talajok különböző összetételű, több szemcsenagysági osztályt tartalmazó keverékek. A kötöttség szempontjából a mechanikai összetétel mindenesetre nagyon fontos. Nagyobb mennyiségű kavicsot vagy durva homokot tartalmazó talajok a vizet jól átbocsátják, rossz víztartóképességűek, tehát úgynevezett sülevényes talajok, amelyeken a növényzet a szárazságot rosszul tűri. A főleg finom homokból álló talajok a szárazság szempontjából kedvezőbb tulajdonságúak, még könnyen művelhetők. Azonban még mindig szerkezettel nem bíró, úgynevezett struktúra nélküli talajok, mert a talajt alkotó homokszemek nem tapadnak össze rögöcskékké. A főleg porból álló talajok a könnyű és közepesen kötött vályogtalajok, amelyek a vízellátás és művelés szempontjából a legkedvezőbbek. Fokozódó mennyiségű agyag a talajt mind kötöttebbé, nehezebben niűvelhetővé teszi, a talaj rossz vízáteresztő képességű lesz, szárazságban erősen repedezik. Azonban már most meg kell jegyeznünk, hogy vályog- és agyagtalajoknál a mechanikai összetétel a kötöttség szempont jából nem egyedül mérvadó. A humusztartalom és az adszorpciós komplexum összetétele erősen befolyásolja a kötöttséget. A mechanikai összetételt szitálás és iszapolás útján szokták meghatározni. A használatos eljárásokkal Lampl Hugó és Jáky József e folyóiratban megjelent munkái 5 bőségesen foglalkoznak, úgy hogy azoknak ismertetésére e helyen nem térek ki. Mégis meg kell említenem, hogy talajvizsgálatoknál az említett határok közé eső frakciók mennyiségének megállapításával meg szoktunk elégedni. A > 2 mm frakciót száraz szitálással különítjük el s a szitán átment anyagot, amelyet finom földnek (Feinerde) nevezünk, használjuk a mechanikai összetétel meghatározására, valamint kémiai vizsgálatok céljára. Említettük már, hogy kötöttebb talajokban az alkotó szemcsék nagyobb egységekké (aggregátumokká, rögöcskékké) vannak összetapadva. Hogy a talaj valóságos mechanikai összetételét meg tudjuk határozni, ezeket fel kell aprózni, szaknyelven szólva a talajt diszpergálni kell. Ezt lehetőleg kíméletesen kell végezni. Legcélszerűbb a 2 mm-es szitán átszitált talajt megfelelő mennyiségű vízzel együtt üvegpalackba zárva huzamosabb ideig rázni. Rázás közben a talajrögöcskék egymáshoz ütődve, szétaprózódnak és a víz ezt a hatást még sokszorozza. Azonban, ha ezt a felaprózást tiszta vízben végezzük, úgy a kisebb rögöcskék egy része, amely kémiai okokból erősen összetapadt szemcsékből áll és az úgynevezett ellenállóképes morzsákat (resistente Krümel) képezi, nem fog felaprózódni. Ennélfogva a talaj mechanikai elemzése sokkal több durvább rész jelenlétét fogja kimutatni, mint amennyi a talajban tényleg van. Ilyenkor úgynevezett diszpergenseket kell használnunk. Ezek olyan anyagok, amelyek kémiai úton is elősegítik a részecskék felaprózódását. Ilyenek például az ammóniák, szóda és a litiumkarbonát (Li 2C0 3) A vízben és a litiumkarbonát-oldatban 6 végzett iszapolás tehát egy és ugyanazon talajra nézve különböző eredményeket szolgáltat. Azonban ezek az eredmények 6 Lampl H. : Vízügyi Közlemények, XV., 81—92. old. — Janicsek (Jáky) J-: Vízügyi Közlemények, XV., 13—27. old. 6 Alten, F. : Landw. Versuchsstationen. 115. köt., 3—6. füz., 309. old.
