Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

463 engedő, elölő szikhez, akkumulációs szinthez, vagy pl. a Duna-Tiszaközi szódás homok és vályog alatt mészkőpadhoz értek. Minél fiatalabb fánál, csemeténél következik be a pusztulás, annál magasabban fekszik a sós réteg. Azt is tudnunk kell, hogy a szikfásítás sikeresnek csak akkor mondható, ha nemcsak megfogamzottak a csemeték, de fejlődésükben,élethoszszukban elérték azt a határt, melynél egy fásítás gazdaságosan sikerültnek jogosan mondható. Az, hogy valamely szikes területen egy-egy öreg tölgyet látunk szikőrös vagy szikürmös növénytársulás fölött díszelegni, még korántsem jogosít arra a következtetésre, hogy ott most is sikerrel telepíthetünk újból tölgyet

1. Ugyanis annak idejében, amikor a ma öreg tölgyek ezeken a helyeken települtek, a talaj felső rétege valószínűleg sokkal nedvesebb volt és a tölgyek fejlődésük során, mélyebb gyökérzetükkel már képesek voltak az időközben elszikesedett felső rétegek alatti talajrétegekből vízellátásukat biztosítani. Ma azonban a száraz feltalaj a lehulló makk csírázására, vagyatölgy csemeték első fejlődési időszakának biztosítására alkalmatlan. így az erdő eltűnik s helyét elfoglalja előbb savanyúfüves, azután a szikes rét, majd további kiszáradással a sekély gyökérzetű, szárazságtűrő füvekből álló szikes legelő. (Szukcesszió). A szikes területeken a vízzáró, sós altalajrétegek fekvése, a látszólag sík talaj felszínegyenetlenségei, a talaj nedvesség- és sótartalmában és így faültetésre való alkalmasságában is csekély távolságokon belül nagy eltéréseket idéznek elő. A talaj sótartalmát tűrő faféleségek egy része nedvességigényes, másik része szárazságtűrő és így a szikes jelleg mellett az alkalmazandó fanemek megválasztásánál erre is figyelemmel kell lennünk. A szikesfásításra figyelembe jövő fa- és cserjeféleségek ábráit külön táblánkon adjuk. A nedves, árvíznek kitett szikes területek fásításánál Alföldünkön jól beváltak a sivatagvidékeken őshonos és onnan behozott tamariska-félék. Apró, szárhoznyomott pikkely leveleikről és halvány rózsaszínű bugás, álfűzéres virágzatukról ismerhetők fel. Kifejezetten sós (halofita) növények, melyek a talajból felvett sók feleslegét képesek leveleikben sómirigyeken kiválasztani. Ezek közül is a legjobban bevált és elterjedt a korai fejlődésit keleti (négyporzós) tamariska (IV. 76. kép), mely a francia tamariska tói (IV. 75 kép.) négytagú virágaival különböztethető meg (tetrandra=négyporzós). Inkább cserjék, mint fák, de jobb hiányában élősövénynek és az ú. n. bokros takarás céljaira, mint az értékesebb fafajták telepítését előkészítő lombhullásukkal és gyökérzet ükkel talajjavító, talajvédő növények szikeseinken, igen értékes szolgálatokat tesznek. A nedves szik fásításánál igénybevehető 1. a szikesek szélén vadon található fehér fűz (IV. 64.), 2. a kaspi fűz, 3. fehér nyár, 4. a kanadai nyár, 5. magas kőris (IV. 79.) és a 6. kopaszlevelú mezei szil (IV. 69. kép.). Utóbbi elég igénytelen a talajnedvesség dolgában és mint ősi fánk száraz fekvésben is jól díszlik még ott, ahol már a szikesség miatt sem az akác, sem a tölgy, vagy nyár- és eperfa nem találják helyüket

2. 1 Magyar Pál : A szikesfásltási kísérletek előtt. 2 Bernátsky Jenő : A szikestalajok növényzete, különös tekintettel a befásítás kérdésére. Erdészeti kísérletek. 1913.