Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

462 Nedvesebb, szikes réteken gyakori a hasonlóan sárga, de többfészkű, szálaslevelű, magasabb szárú kisvirágú pozdor (VII. 142. kép). Utolsónak a szik értékes, úgyszólván egyetlen gyógynövényét, az illatos orvosi székfüvet vagy kamillát (VII. 137. kép) mutatjuk be. Különösen kötött és fekete szikes talajon terem tömegesen (itt kisebb termetű), de parlagokon, szántókon, falvak belterületein, útszéleken is gyakori. Ezért — bár a szikre nagyon jellemző és pl. Béléscsabán oly talajon is dúsan fejlődik, mely 0"5%-nál több összes sót és 0'2%-nál több szódát tartalmazott, illetve a székfűvegetáció csak ezen a sóhatáron felül kezdődött — nem halofita, hanem inkább parlagi, ú. n. ruderális növény. Minél szikesebb talajon van, annál korábban virágzik. Vacokja kúpalakú, belül üres, míg a kamilla kellemes szagát nélkülöző rokon ebszékfűnél a vacok félgömbvagy tojásalakú és rendszerint tömör, levélcimpái pedig hosszabbak. Természetesen a szikesség határzónáján még sok virágos növényünkkel találkozunk, melyeket, sajnos, már nem mutathatunk be rajzban. Hogy csak egy részüket említsük, ilyenek a vetési, lándzsás és kisfejű aszat, a kanadai betyár küllőrojt, a hernyóképű aggófü, az őszi oroszlánfog, a szálas levelű és gatyás saláta, az ernyős rózsaszínvirágú földepéje, a rózsaszínvirágú fogfü, a földi tömjén (pimpinella), a pajzsos és mezei veronika, törpe ibolya, apró sziki madárhúr, buborcs boglárka, pemete gyöngyajak, ligeti zsálya, magas peszérce, vizi gamandor, vadmurok, sebforrasztó zsombor, orvosi ziliz, a földkerekség legelterjedtebb növénye, az egynyári perje (Poa annua), a tüskemag, pántlikafű, élesmosó, kalászbojt, négyélű füzike, alacsony füzény, gyalogbodza, réti lednek, szennyes bükköny, pici bükköny, varjúláb, végül a közönséges sarlófü (ernyős), melyről Aereboe gazdasági becsléstanában azt írja, hogy kifejezett specifikus márganövény és a talaj 10%-nál magasabb mésztartalmát jelzi. Ide sorozhatjuk még a sziki rizskultúrákat is pusztító ujjas mohart, a gabonafélék legsótűrőbbjét, a kölest, továbbá a hazai „orchideákat" képviselő agárkosbort, a gumós kőtörőt, ezüstpimpót, apró nefelejtset, orbáncfüvet, molyűző és föníciai ökörfarkkórót, sertészörgőfüvet, szamócát és a vizesárkokban sokszor talált orvosi csikorkát. V. A szikesek fásításánál figyelembe jövő fák és cserjék. Olyan őshonos fa- vagy cserjeféleségünk, mely a magyar szikesekre, mint sókedvelő (halofita) növény jellegzetes és a vakszikek fásításánál is felhasználható volna, sajnos nincsen. Amikor azonban a magyar szikesek növényzetét összefoglaljuk, meg kell emlékeznünk a teljesség kedvéért a szikeseink sok gondot adó fásításánál eddigelé még leginkább bevált vagy javasolt fa- és cserjeféleségekről is. Érdekli ez az alapjában erdészeti probléma a kultúrmérnököt is, hisz sokszor dolgozik a sziken, létesítményei gyakran vannak szikes területeken és így szüksége lehet annak ismeretére, vájjon kisebb fásításra milyen fanemekhez nyúlhat a siker reményével. A kérdés azért is jelentőséggel bír, mert a fás növények mélyebb gyökérzetükkel a talaj mélyebb rétegeiben fekvő szikes, sós rétegeket elérik és nemcsak megsínylik, de továbbfejlődésük megszűnésével, aránylag fiatalabb korban csúcsszáradás jelentkezésével sokszor azt jelzik, hogy a rétegzésben a gyökérzetet át nem