Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete
455 fokozatát képező kötött talajokon, ahol a sósréteg mélyebben van, valamint a meszezéssel javított degradált alkálitalajokon az enyhébb lúgosságot kedvelő lucerna a takarmánynövények királya. A savanyú kémhatású mészszegény degradált termősziken pedig a vöröshere vethető, mely azonban a szódát egyáltalán nem tűri. A lucerna sótűréséről már az I. fejezetben megemlékeztem. Az amerikaiak 1 szerint a lucerna és lóhere a Bapaics szerintinél jóval magasabb, 0"5% összes sótartalomnál is ad közepes termést. Nézetem szerint ennek az a magyarázata, hogy egyrészt az ottani szikekben nem a szóda, hanem a kevésbbé káros egyéb sók vannak jobban képviselve, másrészt az ottani lucernaféleségeknek (alfalfa) nagyobb a sótűrése. IV. A sziken élő nem sókívánó növények. A szikes talajok sótartalmában és a szikes-sós réteg (akkumulációs szint) fekvésében mutatkozó eltérések a szikesség fokában nagy eltéréseket okoznak. Hozzájárul ehhez a talajnedvesség változatossága is. Ezért a szikes területek növényzetében mindezek eredőjéül elég nagy változatosságot találunk és az elől ismertetett, kifejezetten sziklakó-halofiták közé a növénytársadalom több más tagja társul. A szikesedés fokának csökkenésével ezek hovatovább átveszik az uralmat és az úgynevezett termőszikkel megalkotják az átmenetet a nem szikes területek növényvilágába. A sziket így nem kívánó, csak többé-kevésbbé tűrő növények egyik része a sziki laposokban, semlyékekben, mocsárszemekben foglal helyet, mint nedvességkívánó — higrofita — növény, egy másik csoportja a sziki kaszálók nedvességtűrő — mezofita -— növénycsoportját alkotja, harmadik csoportja a száraz szikes mezőkön és padkákon a szárazságtűrő — xerofita — növények soraiból kerül ki, míg a negyedik csoport az igénytelen, mindenüttélő — kozmopolita és erodált, kitaposott, kikopárosodott helyeket kedvelő parlagi — ruderális — növények csoportjához tartozik. Természetesen sok az átmenet ezen a téren is, mert van sok növény, amelynek nagy az alkalmazkodási képessége. Éppen a nem szikes területek népes növénytársulásai felé való átmenetben résztvevő növények nagy száma és a rendelkezésre álló hely korlátai gátolnak meg abban, hogy a magyar szikeseken előforduló valamennyi növényt rajzban bemutathassuk, mégis a leggyakoribb, legfontosabb növénytípusokat igyekezünk az V—VII. táblákon csoportosítani. Ezeken a növények nevei mellett mindjárt rövidítve meg is jelöltük azt, hogy az illető növény rendes termőhelye szerint : 1. ,,Hy"-vel jelölve a nedvességkívánók ; 2. ,,Me"-vel jelölve a nedvességtűrők ; 3. ,,Xe"-vel jelölve a szárazságtűrők, végül 4. ,,Ilu"-val jelölve a parlagi és kozmopolita növények csoportjába tartozik-e. A valódi harmatkása (V. 81. kép) a vizes laposok évelő, tarackos fűve, a Hortobágy jótalajú helyein tömegesen lelhető. Ha felfúvódást okozó gombabetegségek nem rontják minőségét, fiatalon jó takarmánynak is. Májustól augusztusig virágzik. 1 Szilágyi Gyula. Az amerikai szikesek gyakorlati kérdései. Sajó— Trümmer. A magyar szikesek. 1934.
