Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

445 villosával azzal a szándékkal, hogy velük a sósterületen bőséges juhlegelőket létesítsenek. Kaliforniában a legjobban az alacsonynövésű, fás, gyors fejlődésű, úgy a magas sótartalomnak, mint a szárazságnak ellentálló Atriplex semibaccata nevű faj (,,salt-bush") vált be. Zölden 4'93%-ig, szárítva 14-14%-ig menő nyers fehérjét és 5'58, illetve 20'18% nyers rostot, 10'15, illetve 36—44% nitrogénmentes száraz anyagot (szénhidrátot) találtak benne. Magvát faiskolában csiráztatva és úgy kipalántázva érték el telepítésével a legjobb eredményt. Hilgard szerint a felső 33 cm rétegben 0"33—0'80% összes sótartalom mellett is megélt. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a sóknak csak egyötöd része volt szóda, a többi rész pedig konyhasó és glaubersó lehetett, melyeket a növényzet aránylag könnyebben bír el. Azt, hogy egyes kevésbbé sótűrő libatopfajokat juhok mohón legelnek, magam is tapasztaltam. Valószínű tehát, hogy akár az említett ausztráliai labodafélékből, akár a mi halofita laboda- és libatopfajainkból akadhatnak olyanok, melyek fogyasztására a juhokat fokozatosan rászoktathatnék, sőt azoknak a sertések, marhák, talán még a lovak takarmányozására való alkalmazását is bevezethetnők. Az amerikai farmokon Trümmer Árpád

1 közlése szerint állítólag az említett labodát sertések és juhok zölden, lovak és marhák úgy zölden, mint szénaalakban fogyasztják és emészthetősége kivált szecskázva,egyező más bevált takarmány okéval. Kopár szikeseinken, kivált ottan, ahol a vízgazdálkodással kapcsolatos jobb hasznosításnak (halasgazdaság, rizstermelés, öntözéses talaj át mosás, meszezés) természeti adottságai és gazdaságos lehetőségei hiányzanak, az amerikai és francia példákra a magyar mezőgazdaságnak is ki kellene kísérleteznie azt, hogy a mi szikeseink különböző típusain, kivált a kiszáradó szikfokok és vakszikek körzetében, éghajlatunk alatt melyik akár belföldi, akár külföldi atriplex vagy más halofita növény volna az, amely a mi vakszikeinken is díszlene, amelyet legalább juhaink el is fogyasztanának és amellyel legalább a juhászatok fejlesztését lehetővé tevő ,,zöld mezőgazdálkodást" ezeken a sósivatagokon is megkezdhetnők. A só- és szárazságtűrésre, jobb takarmányértékre való szelektálással, növénynemesítőinknek is bele kellene ebbe a munkába kapcsolódniok. A következőkben a táblázatokon szereplő növényrajzok kiegészítésére szolgálunk sziki növényeink rövid ismertetésével. Szúrós bajuszpázsit (Crypsis aculeata (L.) Ait. ; I. 1. kép). Egy éves, merev, a földön szétterülő ágaival a kiszáradt tócsák partjain, iszapos, erősen szikes helyeken nyáron és ősszel jelentkező és virágzó növény. Felül laposan gömbded, tömött virágbugáját a bajuszszerűen szétálló szúrós levélhüvely veszi körül, ezért a legelő állat elkerüli. Gyakoribb a Duna—Tisza-közén. A füzéres bajuszfű (Heleochloa alopecuroides Host ; I. 2. kép). Bugája tömött, nyeles, hengeres, hosszúkás. Legfelső levélhüvelye nincs felfújva. Ugyancsak nyáron és ősszel virágzik, kötöttebb, kevésbbé sós szikeseken. Nem szúrós, de a legelő állat kumarin illata miatt nem kedveli. Az ecsetes bajuszfű (Heleochloa schoenoides (L.) Host ; 1. 3. kép) virágzata tojásdad, alja felé szélesedő, alul felfujt levélhüvely köríti. Ágasszárú, értéktelen, nyári-őszi, iszapos sziken élő fűféleség. 1 A magyar szikesek (1934.)