Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - IV. Rohringer Sándor: Talajvízszíntanulmányok a Duna-Tisza-közén

38 hónapokban, tehát márciustól júniusig terjednek, a legmélyebb vízállás pedig szeptember—október hónapokban jelentkezik. A csapadékos tavasznak — amilyen az 1931. évben volt — jó hatása csaknem az egész évben mutatkozik s annak dacára, hogy május—augusztus hónapokban a párolgás jóval nagyobb volt mint a csapadék, a kora tavaszi csapadéknak jótékony hatását ez sem tüntette el, mert a talajvízállás az őszi hónapokban magasabb volt, mint a többi, utána következő esztendőkben. Mihelyt a téli és kora tavaszi csapadék kevés, a talajvíz az egész esztendőben mélyen áll és legfeljebb a nyár elején esetleg beálló igen erős csapadék képes a helyzetet jobbra• fordítani, amit az 1934. évben látunk, ahol a júniusi csapadék óvta meg a talajvizet a nagyon mélyre való lesüllyedéstől. Ebben az évben az őszi csapadék is tetemes volt, végeredményben felülmúlta a párolgási veszteséget. Ugyanez történt az 1935. év tavaszán, minek következtében a talajvíz március és április hónapokban oly magasan állott, mint három év előtt, 1932 nedves tavaszán és ennek a magas állásnak volt köszönhető, hogy az 1935. évi rendkívüli meleg nyár dacára, amikor a párolgás május, június és július hónapokban erősen felülmúlta a csapadékot, a talajvíz szintje, bár esése rohamosan következett be, július hónapban még mindig magasabb volt mint 1934-ben és még augusztus hónapban is egyenlőnek mondható az előző évi augusztusi talajvízállással, csupán szeptemberben süllyedt mélyebbre, de ez már a vegetációra nem volt túlságosan káros hatású. A talajvíz állása ellen a tenyészeti idő alatt tehát panasz nem lehetett. Az eddigiekből látható, hogy valamely esztendő talajvízállására döntő befolyással van a kora tavaszi és az előző évi november—december havi csapadék. Ha ez kielégítő, akkor a talajvíz még aszályos esztendőben is nehezen süllyed mélyre. Az 1935. évi talaj vízállási görbe egy rendkívüli meleg időszak befolyása alatt állott. Bár májustól októberig terjedőleg a párolgás jóval felülmulta a csapadékot, a panaszok idején — július—augusztusban — a talajvíz a kedvező téli csapadék folytán mégis magasabban állott, mint az 1934. év ugyanezen időszakában, fontos tehát, hogy a talaj január—február hónapokban jól teleszítta légyen magát vízzel. Kérdés most már, vájjon több százezer holdra menő öntözéssel is lehetne-e elérni azt, hogy a talajvíz állása nagy területeken lefelé süllyedésében megakadályoztassék, másszóval lehetne-e több százezer holdra menő öntözéssel nagy területek talajvizének süllyedését meggátolni? Ehhez legalábbis nagyon bő öntözés kellene, nem az a túlmérsékelten kiszabott öntözővízmennyiség, amelyet kat. holdanként 0-25, sőt 0"15 másodperc literben vélnek némelyek megállapíthatni. Az 1934. évben a fülöpszállási 13. számú megfigyelőkút vízállása csupán azért nem süllyedt katasztrofálisan lefelé, mert a csapadék június hónapban 95 mm és szeptember hónapban 75 mm többletet mutatott. Ha ilyen, sőt ennél nagyobb csapadékokat tudnánk rövid időn belül mesterségesen az egész Alföldre kiterjeszteni, akkor esetleg meg lehetne állítani a talajvíz süllyedését, ellenkező esetben nem. A III. tábla jobb felső rajza világosan mutatja a szoros összefüggést a talajvízszín és csapadék között. Ha a csapadékvizet a talajban raktározni tudnánk, akkor a nyári melegek katasztrofális hatását csökkenthetnők. A talajvízállás és a lecsapolások között annyiban volna kapcsolat található, hogy a lecsapoló és belvízrendező csatornákat a kora tavaszon olyképen kellene