Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

3. szám - V. Boros Tibor: Az öntözés szükségességének meteorológiai indokai hazánkban

413 Hogy e táblázat adatai szemléletesebbek legyenek és hogy fogalmat alkothassunk magunknak arról, milyen különbségek lehetségesek átlagos és kivételesen száraz évek között, a viszonyokat grafikusan is ábrázoltuk (8. ábra). A 8. ábrában a gazdasági év egyes hónapjaiban egy-egy kat. hold öntözővízszükségletét találjuk országrészenkénti átlagban éspedig egymásmellé állítva az átlagos év vízszükségletét (üres téglalapok hossza) és az 1923. év vízszükségletét (sötét téglalapok hossza). Meglepőek az óriási különbségek 1923 és egy átlagos év között. 1923 májusában az Alföldön 400—500%-a, a Dunántúl 900%-a kellett annak a vízmennyiségnek, amely átlagos években elegendő az öntözésre. Júliusban a vízszükséglet a Dunántúl 350%-a, az Alföldön 200—270%-a volt az átlagosnak. Az 1923-ra vonatkozó adatokat egymás között összehasonlítva, az Alföld két része között nem látunk számottevő különbséget, a Duna—Tisza-köze és a Tiszántúl egyaránt jóval több vizet igényelt, mint a Dunántúl. Az 1923. év annyiban kivételesnek mondható, hogy az északi megyék hegyes vidékein talán még kevesebb eső esett, mint az Alföldön, ezért ez az országrész sem mutat kedvezőbb viszonyokat, mint az Alföld. A 9. ábrában az áll előttünk, hogy az egyes termények kat. holdanként az egész öntözési időszakban mekkora vízmennyiséget kívánnak a különböző országrészekben, átlagos évben és 1923-ban. Itt is látjuk az óriási vízszükségleti többleteket a kivételesen száraz esztendőben, egyúttal azt is, hogy ebben a vonatkozásban is a Dunántúl volt lényegesen jobb helyzetben, a többi országrész körülbelül egyforma hiányt szenvedett. A gabonafélék közül az árpa kívánja a legkevesebb öntözést, a többiek körülbelül egyenlő igénnyel lépnek fel. A kapások öntözési időszaka ebben az évben az egész nyári félévre kiterjedt, bár nem egyenletes erősségű öntözést követeltek. A legelők vízszükséglete messze felülmúlja a többi gazdasági növény kívánságait, mintegy kétszerannyi öntözést kívánnak ilyen száraz években, mint a többi gazdasági növény. Táblázataink és rajzaink mindenütt a hiányzó csapadékmennyiséget tüntetik lel. Ha most a hiányzó csapadék pótlására juttatandó vízmennyiségről kívánunk beszélni, akkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ennek jóval többnek kell lennie, mint a hiányzó esőmennyiség. Mindenféle öntözési rendszernél ugyanis az odavezetett vízmennyiség jelentékeny része különböző okoknál fogva kárbavész. Ez a veszteség a permetező öntözésnél nem túlságosan nagy, mintegy 20—30%-ot tesz ki, más öntözési rendszereknél azonban 40—50%-ot is elérhet, különösen magas hőmérséklet és csekély levegőnedvesség mellett. Ezek a körülmények pedig éppen aszályos években a szárazsággal együtt szoktak fellépni. Ezért ha a hiányzó esőmennyiséget öntözéssel akarjuk pótolni, akkor a táblázatainkban feltüntetett vízmennyiségeknek körülbelül a kétszeresét kell a növényzethez eljuttatnunk az esővíz pótlására, Ezt tekintetbe véve most már számításokat végezhetünk a szükséges öntözés erősségére vonatkozólag. A XXV. táblázatban látjuk, hogy 1923 májusában a gabonaneműek legnagyobb csapadékhiánya kat, holdanként körülbelül 300 m

3 volt. Ezt a vízmennyiséget pótolni lehetne egy hónapon át tartó állandó 0-11 liter másodperecenkénti öntözéssel. A vízveszteség számításbavételével tehát mintegy 0-20—0-22 litermásodperc erősségű öntözésre volna szükség. A legelők legnagyobb vízszükséglete az Alföldön 360 ni

3 volt holdankét, ezt 0-14 litermásodperc erősségű