Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

2. szám - XI. Szakirodalom

272 A szennyvizek a befogadók oxigéntartalmát csökkentették és iszapjukat a mederben lerakva, a halászatnak is ártottak. A népesség sűrűsödése és az ipar fejlődése a szennyvizek szaporodásával járt. Ez ivóés használati vízben hiányt idézett elő, mert számos elszennyezett vízfolyásból sem ivó, sem használati víz nem volt nyerhető, sőt sok helyen a talajvíz is elszennyeződött. A sűrűn lakott területeken áthaladó kisebb vízfolyások valóságos kloakákká váltak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a mezőgazdaság vízszükséglete az évszázadok folyamán mind kevésbbé nyert kielégítést. A liberális gazdasági rend uralma alatt, főleg Bismarck halála óta, a német gazdaságpolitika súlypontja mindinkább a kereskedelem és az ipar oldalára helyeződött. A városok fejlődése és a nagyipar keletkezése megbontotta a vízgazdálkodás egyensúlyi helyzetét. A rendelkezésre álló és az igénybevenni kívánt vízmennyiségek aránya mindinkább rosszabbodott. Igen nagy nehézséget okozott, hogy a víz hol túl bőven, hol szűkösen állott rendelkezésre. Amikor a mezőgazdaságnak a legtöbb vízre volt szüksége: a száraz nyári hónapokban, sokszor semmi víz sem volt nyerhető. Amíg az erőművek, a beihajózás és egyéb vízhasználatok a vizet csak felhasználják, a mezőgazdaság nagyrészt el is használja azt. A mezőgazdaság vízhiányokozta károsodásának a liberális állam nem tulajdonított mélyreható fontosságot. Az élelmiszertermelésben mutatkozó hiányt a külfölddel lebonyolított csereforgalom pótolta. Feleslegesnek látszott a német birodalom élelmiszerszükségleténck saját termeléssel való biztosítása. A liberális állam nem helyezett súlyt arra, hogy a vizek tervszerű felhasználásával a különböző érdekcsoportok közt fennálló ellentéteket kiegyenlítse. A háborút követő években a mezőgazdasági vízgazdálkodás kielégítő fejlődéséhez hiányoztak a politikai és szervezeti előfeltételek, hiányzott az egységes, kellő hatalommal rendelkező vezetőség. A felségjogok szétforgácsolódtak, a jogviszonyok az egyes német államokban különbözők voltak, egységes vízgazdálkodás nem jöhetett létre. A világháború megmutatta, milyen téves volt a vízgazdálkodásban a mezőgazdaság érdekeit háttérbe szorítani. Amint a külfölddel való árucsere először a határzárak, később a védővámok hatása alatt megszűnt, megdőlt az eddigi rendszer. A német ipar, melynek azelőtt az egész világ fogyasztója volt, a belföldi fogyasztásra van utalva. Életfeltétele lett a mezőgazdaság fogyasztóképessége, azé a mezőgazdaságé, amelynek fejlődése a helyes vízgazdálkodástól függ. A nemzeti szociálista állam felismerte a vízgazdálkodás nagy fontosságát. A Führer gátat vetett a vízgazdálkodás helytelen fejlődésének, a német birodalom újjászervezésével, munkaalkalmak teremtésével, a kötelező munkaszolgáltatás bevezetésével megteremtette a nagyvonalú nemzeti vízgazdasági és mezőgazdasági programm alapját. II. A német vízkincs nemzetgazdasági jelentősége. A legfontosabb vízhasználatok a következők: a mező-, erdő- és a kertgazdaságok, a nagy- és kisipar, a városok és községek ivó- ós használati vízzel, továbbá öntözővízzel való ellátása a talaj- és folyóvizekből. Azután a vízfolyások felhasználása a csapadók- és belvizek, az ipari és házi szennyvizek elvezetésére, közlekedésre, erőforrások létesítésére, halgazdaságok megteremtésére, egészségápolásra és sportra. Az értékelés sorrendjének megállapításánál alapelv az a tény, hogy földünkön minden szerves élet a víz megfelelő mennyiségben és összetételben való jelentlótéhez van kötve. A legelők és kaszálók % részénél, a szántók % részénél nincs meg az az ideális csapadékmennyiség, amelyre szükség volna. Városok közelében öntözésekhez a házi és ipari szennyvizek felhasználása jöhet tekintetbe. A technika mai fejlettségénél folyóktól még 1 km távolságra is lehet gazdaságos öntözőberendezéseket létesíteni. Eredményes gazdálkodáshoz egy porosz holdon évenként 100—300 m

3, száraz években több víz is szükséges. A gazdálkodás belterjes fejlődése mellett a gazdák nem érhetik be a vasárnapi öntözéssel, amelyre az erőművek vagy a belhajózás érdekei szorítják. Alapelvként megállapítható, hogy amíg a viz a szerves életet teremtő mezőgazdaságra nélkülözhetetlen és semmivel sem pótolható, addig a közlekedés, az erőtermelés és szennyvízlevezetés szükségből más természeti erőkkel és technikai segédeszközökkel is megoldható. Németországban van elég hajtóerő (szén, folyékony tüzelők, szélerő), úgy, hogy sok esetben vízerő nélkül is lehet boldogulni.