Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
2. szám - III. Vas Leó: A belhajózási utak jelentősége az ország közlekedési hálózatában
A BELHAJOZÄSI UTAK JELENTŐSÉGE AZ ORSZÄG KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATÁBAN. írta : VAS LEÓ. 1 Közismert tény, hogy az a közlekedési rendszer, amelyben a különböző forgalmi eszközök harmonikusan együttműködnek, a legerősebb támogatója a gazdasági jólétnek és fejlődésnek. Amely állam meg tudja teremteni a természetes adottságának, termelésének és fogyasztásának megfelelő közúti-, vasúti- és hajózási hálózatát — miként történelmi példák is igazolják — megszerzi általa az anyagi és a szellemi javak minden előnyét. A közlekedés célja az élethez szükséges anyagok beszerzésének megkönnyítése, vagyis az áruknak a termelőtől a fogyasztóhoz legkedvezőbb körülmények között való eljuttatása. Minél tökéletesebben teljesíti a közlekedés ezt a feladatát, annál könnyebben tudja a termelő az áruját értékesíteni és annál előnyösebben fogja a fogyasztó az igényeit kielégíteni. Olyan közlekedési rendszer megteremtésében, amely mindezeknek a föltételeknek megfelel, a technikai feladatok megoldása döntő jelentőségű. A tökéletes közlekedési rendszer a könnyű, szükség szerint gyors, megbízható, pontos és talán legfőképen olcsó szállítás lehetőségét van hivatva biztosítani. A közlekedés a termelés minden fázisában (akár ipari, akár mezőgazdasági termelésről van szó) döntő jelentőségű: az előkészítő eljárásban gépek, szerszámok, munkaerő, nyers- és segédanyagok szállítása szükséges; magának a termelésnek folyamata alatt is gyakran fordul elő az anyagoknak többszöri helyváltoztatása, a kész ipari vagy mezőgazdasági termék értékesítése pedig túlnyomórészt nagyarányú árumozgósítással jár. A közlekedésnek a gazdasági életben ilymódon megszabott tevékenysége következtében kell, hogy az egyes közlekedési eszközök szoros kapcsolatban legyenek egymással, ez a kapcsolat viszont szükségessé teszi azt, hogy a gazdasági élet fejlődésével a közlekedés eszközei lépést tartsanak. A gazdasági haladásnak egyik legtökéletesebb megnyilvánulása a jól kifejlesztett és nagy teljesítő képességű közlekedési hálózat. E közlekedési rendszer irányítója, a közlekedési politika, akkor szolgálja legjobban a gazdasági életet, ha eltávolít minden olyan akadályt, mely a forgalom könnyű lebonyolításának útjában áll s e célra olyan közlekedési hálózatot teremt, mely az ország minden vidéke számára megszerzi a legkedvezőbb közlekedési lehetőséget. Ismételjük itt a legkedvezőbb közlekedési lehetőségeknek bevezetőben említett tulajdonságait: megbízhatóság, pontosság, szabályszerűség, az áru, illetőleg 1 Beterjesztette a XVI. Nemzetközi Hajózási Kongresszushoz Brüsszelben, 1935 szeptemberben.