Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

4. szám - IV. Vajda András: Oroszország vízépítési problémái

691 vidékeken, mint a hóval nem borítottakon. Magyarországon a hideg hótakaró nélkül majdnem sohasem haladja meg a —10 C°-ot, de olyan helyeken, ahol hótakaró is van, a további lehűlés szinte korlátlan mértékben történhetik. Jellemző példa erre a nálunk észlelt eddig legkeményebb hideghullám (1929 február havában). Akkor yéletlenül a Dunántúl volt hóban gazdag és az ország keleti vidékei voltak hóban szegényebbek, azért az a különleges helyzet állott elő, hogy az általában zordabb téli éghajlatú keleti megyékben ezúttal mérsékeltebb volt a hideg, a fagyhullám csúcspontja pedig a közismerten enyhébb éghajlatú nyugati vármegyékre esett. Mindenki tudja, hogy a hideg teleket hóbőség jellemzi. Ámde az okozati kapcsolatot a két jelenség közt legtöbben úgy fogják fel, hogy a hideg okozza a havazást s azért van sok hó, mert az alacsony hőmérséklet következtében a csapadéknak nagyobb része esik hó és nem eső alakjában, mint máskor és a hó olvadatlanul megmarad hosszú ideig. Az elmondottak után nyilvánvaló, hogy az okozati összefüggés ennél sokkal bonyolultabb. Az első havazást valóban az idő hidegre fordulása teszi lehetővé. Ámde az első hótakaró keletkezése után az okozati kapcsolat meg szokott fordulni, mert most már a hótakaró jelenléte hozzájárul a hideg fokozódásához és gondoskodik arról, hogy az ezután következő újabb csapadékok már nagy valószínűséggel ismét havazás alakjában hulljanak le. A hótakaró folytonos vastagodása egyre jobban megnehezíti azt, hogy az időnként érkező enyhülési hullámok elolvasszák a meglévő havat. Mert ha a hőmérséklet például egy erőteljes maritim légárandás következtében valóban 0 fok fölé emelkedik is, akkor is csak a hó felső rétegei kezdenek olvadni és vastag hótömeg esetében csekély annak a valószínűsége, hogy az teljes egészében elpusztuljon. Ámde a későbbi hőmérsékleti hatás szempontjából a megmaradó vékonyabb réteg szerepe változatlanul fennáll, hiszen a hó hűtőhatása független a réteg vastagságától és már az egészen vékony hólepel esetében is nyilvánvalóan megvan. így a hóréteg maradványai is elegendőek lehetnek egy újabb hideghullám létrehozásához és ezáltal annak biztosításához, hogy a legközelebbi csapadék megint havazás alakjában érjen földet. Végeredményben tehát az okozati kapcsolatoknak egy circulus vitiosusa alakul ki, amennyiben a havazás megindulása megkönnyíti a további havazásokat a hólepelnek a léghőmérsékletre és a légtér hőmérsékletének a csapadék hóalakban való lehullására való kölcsönös és egymásba fonódó okozati hatása révén. VI. A kőrétegek pusztulása. Miután a hó keletkezési és megmaradási feltételeit ismertettem, legyen szabad még a hidrológiai szempontból talán legfontosabb kérdésre, a hóréteg pusztulási feltételeire áttérnem. A mi éghajlatunk alatt nemcsak a „tavaszi olvadás" lényeges, mert csupán kivételes hideg télen fordul elő, hogy a legelső hóréteg elolvadása tavaszra tolódik el. A normális lefolyású teleken az a helyzet, hogy a léghőmérséklet majdnem szünet nélkül a 0 C° közelében ingadozik olymódon, hogy minden egyes sarkvidéki vagy kontinentális betörés alkalmával a fagypont alá száll le, viszont a maritim légbeáramlások alkalmával (legalább is a nappali órákban) ismét föléje emelke44*