Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

4. szám - IV. Vajda András: Oroszország vízépítési problémái

690rajta van. Bármily szigorú hideghullám érkezzék is a légkör számára, a hó alatt meghúzódó növényzet arról már nem fog tudomást venni. Ámde éppen a talajnak a hőmérsékleti játékból való kizárása következtében a hónak igen súlyos hatása van a felette lévő légtérre. Ha a hótakaró nem volna jelen, akkor további súlyos hőveszteségek érnék a talajt és az elveszett hőmennyiségek nagy részben a légkör melegítésére fordítódnának, illetőleg helyesebben szólva, a légkör hőveszteségének a részleges utánpótlására. A talajból származó meleg pedig igen lényeges tényező a levegő hőutánpótlására, mert a talaj sűrűsége és hőkapacitása roppant nagy a levegőéhez képest, amiből az következik, hogy a talajnak hőmérsékletileg egészen csekély mértékű lehűlése a levegő számára már nagy hőmennyiség felszabadulását jelenti. Mihelyt azonban a talajt hólepel borítja, a levegő talajfelőli hőutánpótlása csaknem lehetetlenné válik. A talaj menti légtömegek melegpótlása ugyanis kétféle módon szokott történni : a talaj hőkészletéből való melegvezetés és a szilárd földfelszínen elnyelt, majd onnan újra kisugárzott napmeleg útján. A hótakaró jelenléte mind a két hőforrás hathatósabb kihasználását lehetetlenné teszi. A talajtól szigetelő rétegként zárja el a levegőt, a napból érkező sugárzó energiával pedig tékozlóan bánik. Nevezetesen a hólepel felületét alkotó számtalan sima kristálylapocska a napsugárzás legnagyobb részét tükörszerűen visszaveri s így az kihasználatlanul visszaindul a világűrbe. Csak egy kis töredéke a napsugárzásnak az, amit a hóréteg nem reflektál, hanem elnyel. Ámde még ez a kis hőmennyiség sem fordítódik melegítésre, mert az elnyelt hő rejtett meleggé alakul azáltal, hogy a hó felületi olvadására használódik el. De ezzel még nem merítettük ki a hónak a felette lévő légtérre olyan veszedelmes hőmérsékleti tulajdonságait. Mert nem elég, hogy a hó pazarló módon bánik a beérkező hősugaraltkal. Ehhez járul még, hogy saját felületi hőelnyelése igen jelentékeny, majdnem akkora, mint az abszolút fekete testé. A helyzet tehát az, hogy a hó a hosszú téli éjszakákon állandóan sugároz ki meleget, viszont a napbesugárzásból még a rövid téli nappal folyamán is alig tud hőutánpótlást szerezni. Mivel pedig belseje hőszigetelő, azért onnan csaknem semmi hőutánpótlást nem kaphat. így felszíne fog roppant mértékben lehűlni és a vele érintkező levegőre erélyes hűtőhatást gyakorolni. A hó veszedelmes léghűtő hatása tehát a szerencsétlen körülmények egész seregének találkozása folytán lesz ennyire nagyarányú. Rossz hővezetőképessége, a talaj felől máskor oly bőven érkező hőutánpótlás hiánya, hatalmas és hosszantartó éjjeli hőkisugárzása, rövid és különben is hatástalan nappali besugározhatósága, erős sugártükrözése és az olvadásával járó jelentékeny hőszükséglet együttvéve alakítják ki azt az állapotot, hogy a hó — a felette lévő légtér szempontjából —, mint veszedelmes hűtőfelület szerepel. Ezekből már kitűnik a hólepel megjelenésének nagy hatása az időjárás további alakulására. Az első hótakaró képződése az illető vidék számára valóságos éghajlatváltozást jelent, körülbelül olyan mértékű ideiglenes klimatikus eltolódást, mintha néhány ezer kilométerrel magasabb északi szélesség alá helyeztük volna át. A hó különleges hőtani sajátságai révén (amelyek az alatta fekvő tárgyak számára kedvezőek, a felette helyet foglaló tér szempontjából ellenben rendkívül kedvezőtlenek) megkaptuk a magyarázatot arra az érdekes jelenségre is, hogy eg\'forma időjárási helyzetekben sokkal súlyosabb hideghullám alakul ki a hóval borított