Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)
3. szám - XI. Szakirodalom
531 A végzett modellkísérleteknél, amelyek közül egyik-másik eredményeit a mű megépítése után való megfigyelésekkel is összehasonlították, különös gondot fordítottak elsősorban az alsóvíz mélységének az átbukó víz lefolyási viszonyaira, az utófenék kialakítására és magassági helyzetére, azután a partoknak a mű alatt való kialakulására gyakorolt hatására. A végzett kísérletekből az utófenekek szerkesztésére az alább következő tételek adódtak ki ; 1. A leghelyesebben, vízszintesen elhelyezett utófenék magassági helyzetét úgy kell megválasztani, hogy a vízugrás lehetőleg közvetlenül a bukásnál következzék be. Ez akkor történik meg, ha az utófenék minden előfordulható lefolyási esetben legalább < 2-vel az alsó vízszín alatt van. Itt í 2 legegyszerűbben az átbukási középsebességből u, és a lövellő vízfolyásnak a lebukás elején való t l vízmélységéből az alábbi tapasztalati képlet alapján számítható ki : t^lil . u^h—0-45 t! (1) Ha ebbe a g nehézségi gyorsulásnak méterekben kifejezett mérőszámát beletesszük, a következő egyszerűbb formulát kapjuk : í 2 - 015 (щ V^—tJ (2) 2. Az utófenék В szélességét a vízfolyás irányában mérve, ha a vízszintes utófenék magassági helyzetét a (2) képlet szerint helyesen határoztuk meg, aránylag kicsire vehetjük. Masszív gátaknál ós völgyzárógátaknál ennek nem kell nagyobbnak lennie, mint a B=2h m„+0125 p (3) értéknek, amelyben h ml x a víznek az átbukási magassága és p a gátfalazatnak az utófenék felett való magassága. 3. Az utófenék kialakítása. Minthogy az átbukó vízáramlásból az energiát a vízugrásban a felszínből kiváló fedőhenger vonja ki, azért a beállott folyásváltozás után a vízáramlásban a sebességek ugyan mérsékelt nagyságúak, mindenekelőtt azonban abnormális eloszlásúak, amennyiben a fenéksebességek a felszínieket nagyságra nézve felülmúlják. Ennek a kedvezőtlen állapotnak a lehető gyorsan való megszüntetése végett az utófenék végére célszerűen szerkesztett küszöböt kell tenni, amelynek az a feladata, hogy a közvetlenül a fenék felett lévő túlságosan nagy sebességoket a vízáramlás felszíne felé fordítsa. A küszöbnek eddig ismeretes leghatékonyabb alakja egy végigmenő alacsony faltest, rajta fogakkal (fogasküszöb), amely a vízáramlást folyásiámyban egymástól független számos különálló lamellára úgy bontja, hogy a normális sebességeloszlás rövid folyás után ismét helyreáll, jelentkezik egy elegendő nagyságú fenékhenger a folyásiránnyal szemben, a hordalék akadálytalan levonulását pedig a fogak közei biztosítják. A folyásiránnyal ellentétes fenékáramlás következtében a fogasküszöb alatt, amely a talaj részecskék levonulását megakadályozza, egyáltalában nem keletkeznek az egyenletessé tett lefolyásnál közvetlenül az utófenéken még könnyen mozgatható fenekű (kavics) folyónál sem kimosások. A lefolyásnak egyenlőtlen eloszlása következtében a parton és a pillérek alatt keletkező kimosások a fogasküszöbnek a vízlefolyást kiegyenlítő hatása következtében mérséklődnek, sőt sok esetben teljesen meg is szűnnek. 4. A fogasküszöb fogainak az utófenék felett való magasságát, h z-1, amelyet célszerűen kétszer olyan nagyra lehet venni, mint a végigmenő küszöbét, az alábbi képletből számíthatjuk : h z = 0 08 h m3 K' 3 • p'l' (4) 5. A partoknak a gát alatt olyan vonatozást kell adni, hogy az utófenék feletti átbukási szelvény szélességéből az átmenet a mederbe minél fokozatosabb (enyhébb) legyen, hogy ezáltal megakadályozzuk a káros hatású függőleges tengelyű parti örvények keletkezését. 6. Öblítő nyílásokat fix gátaknál lehetőleg ne alkalmazzunk, mert az alsó víz felé való egyenlőtlen vízeresztés kedvez a káros hatású oldalörvények keletkezésének. Ahol az öblítőnyílásokat nem lehet elkerülni, ott különleges védekezések szükségesek ezeknek a káros hatású függőleges tengolyű örvényléseknek a lehetőség szerint v..Ió kiküszöbölésére. 7. Többnyílású mozgatható gátaknál arra kell törekedni, hogy a víz lebocsátása az összes nyílásokon át lehetőleg egyenletesen történjék, vagy pedig lassú csökkenéssel a folyóközéptől 34*
