Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

3. szám - VII. Trummer Árpád: Vízgazdálkodás és zoldmezőgazdálkodás

513 A föld terméshozama általában véve megkétszereződött s ennyivel növekedett meg a kultúrnövények vízszükséglete is, amit pedig elsősorban a talaj vízkészlete és a nyári esők vannak hivatva pótolni. Néhány évtized előtt a ma már művelt területek jórésze parlagon hevert és a vízre nem igen volt szüksége. Földjétől a gazda ma sokkal többet kíván, mint hajdanában. Ma már kevés a gazdának a holdankénti 4—5 q búzatermés, de ma többet is kell termelnie, ha meg akar élni a földjén. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy a gazda többet kíván termőföldjétől, mint amennyire annak vízkészlete elegendő. Ha jó, csapadékdús a tavasz és a nyár, a terméshozam kielégítő, de ha az esők elmaradnak vagy megcsappannak, előáll a terméscsökkenés, amit természetesen elsősorban ott lehet megérezni, ahol a talaj vízkészlete kevesebb. Sekélyebb termőrétegüknél fogva ilyenek a különféle szikesek. A Nagy Magyar Alföldön, ahol a földek 10—12%-a szikes vagy szíkesedésre hajlamos, a talaj vízkészletének megóvása még nagyobb jelentőségű, mint olyan országokban, ahol lazább és jobb összetételű termőföldek vannak. Ezért kell hazánkban fokozottabb figyelmet szentelni az okszerű vízgazdálkodásnak. Ez két részből áll. Egyik a talaj vízkészletének megóvása és fokozása, a másik a hiányzó talajvíznek alkalmas módon való kiegészítése. A talaj vízkészletét fokozhatjuk a jó talaj műveléssel, a talaj porhanyításával és trágyázással. Mindezekkel lehetővé tesszük, hogy a termőréteg az őszi és téli csapadékból minél többet tarthasson vissza. Az is célravezető, ha a hóolvadás vizeit tavasszal minél később engedjük le földjeinkről s ezáltal lehetővé tesszük, hogy a tél fagya által meglazított termőréteg a vizet jobban magába szívhassa. Mindez azonban nem minden esetben elegendő. A korán kaszaérett termények, az egyes gabonafélék terméseit ilyen előrelátással sokszor meg lehet menteni, de arra már nem elegendő, hogy a nyári és őszi termények jó termését biztosítsa. Ilymódon a rétek első kaszálását is biztosíthatjuk, de a sarjútermés csak akkor fog beválni, ha a nyár esős. Alföldi rétjeinken, ha jó is az első kaszálás eredménye, a másodiké már csak kivételesen ilyen, harmadik kaszálásról pedig nem is beszélhetünk. Ezek a tények arra vezetnek bennünket, hogy a vízgazdálkodás második részét a talaj vízkészletének pótlását is végrehajtsuk. Ha ez megtörténik, biztosítani tudjuk az egyenletes terméseket, a rétek többszöri kaszálását és az állandó jó legelőket. Erre nemcsak a szikeseken van szükség, hanem a sómentes jó termőföldeken is, mert ez az egyetlen lehetőség, hogy belterjes, mindenféle gazdasági növény biztos termelésére alkalmas gazdálkodást vezethessünk Alföldön. Nézzük csak, mit jelentene ez? Elsősorban a takarmánytermés megkétszereződését és az állatállomány megfelelő arányú emelkedését. A gabonafélékkel bevetett területek fokozatosan csökkennének és helyüket a sokkal jövedelmezőbb takarmány- és kereskedelmi növények, azonkívül a kertészetek és gyümölcsösök foglalnák el. Az öntözés bevezetése a zöldmezőgazdálkodás diadalmas előretörését jelenti, egyúttal azonban a földek jövedelmezősége is egyenletesebbé válik és megnövekedik. Az öntözött belterjes gazdaság sokkal több munkást foglalkoztat, mint a jelenlegi rendszerű. A jobban kereső lakosság többet fogyaszt, ami nemcsak a mezőgazdaságra van hatással, hanem az ipari termelésre és a kereskedelemre is. A mezőgazdaság most vázolt átalakulását egy 142 hektáros gazdaságnak egy német szaklapban közzétett adataival próbálom érzékeltetni. Ebben a gazdaVízügyi Közlemények. 33