Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

3. szám - IV. Trummer Árpád: A magyar öntözések néhány vitás kérdése

468 állandóan valuta-nehézségekbe ütközik. És ez az a pont, ahol a bármi drágán berendezett mezőgazdasági többtermelés előnyben van az ipari felett. Egyfelől, mert a mezőgazdasági többtermelés érdekében végzett munkálatok belföldi beruházások, ezek összege belföldi munkásoknak és ipartelepeknek jut, másfelől pedig az, hogy a már elkészült talajjavítás, vagy öntözés további üzeme teljesen független mindenféle külföldi behozataltól. Amíg tehát az ipari ország mezőgazdasági többtermelése független a valutáris viszonyoktól, addig az ipari nyersanyagokkal nem rendelkező agrárállam iparfejlesztése évről-évre állandó külkereskedelmi tehertételt jelent. Természetesen nem áll ez olyan iparcikkekre, amelyek nyersanyaga az országban termelhető, mert az ilyenek belföldi előállítása a külkereskedelmi mérlegre nézve valóban előnyös (például cementáruk, gyapjúszövetek, kender- és lenáruk stb.). A mezőgazdasági állam külkereskedelmi mérlegének javítása éppen olyan jól lehetséges, ha az ipari cikkek behozatalának csökkentése helyett a mezőgazdasági termények kivitelét fokozzák, ami a többtermelés útján el is érthető. Az okszerű többtermelés ugyanis nem egyedül a termések mennyiségének emelkedésében nyilvánul, hanem ezzel összhangban a termelési költségek apasztásában és a minőség javításában is. Az olcsóbban előállított jobb termény a külföldi versenyt jobban kibírja s ilymódon a kivitel emelkedése természetes úton bekövetkezhetik. Véleményem szerint az agrár államok részéről ez az út helyesebb és biztosabb, mint a belföldi ipari termelésnek mindenáron való erőltetése. • Nem egészen ilyen a helyzet az ipari államokban. Ezekben az ipar további fokozása a környező mezőgazdasági államok fölvevő képességétől függ, de máskülönben is az ipari termelést a világháború előtt és alatt annyira megnövelték, hogy ezt tovább fokozni nem igen lehetséges. A háború utáni állapotok egész Európa lakosságát takarékosságra kényszerítik s ez a takarékosság elsősorban az iparcikkek fogyasztásánál (ruházat, használati tárgyak stb.) mutatkozik. Ez természetes is, mert az élelmezést csak korlátolt mértékben lehet csökkenteni. A folyton szaporodó népesség tehát az ipari államokat is arra utalja, hogy mezőgazdaságuk részére telkesítés és talajjavítás útján újabb termőföldeket hódítsanak meg, azonkívül a meglévő termőföldek hozamát is növeljék, ami jobb műveléssel és öntözéses gazdálkodással történik. Ez a lehetőség azonban korlátolt. Határt vet neki a még rendelkezésre álló hasznosítható terület nagysága. Vagyis minden erőlködés ellenére előbb-utóbb bekövetkezik az az időpont, mikor az ipari állam a mezőgazdasági termények behozatalát már nem tudja nélkülözni és kénytelen az önellátás elvét feladni. Ha Európa államainak népsűrűségét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a kifejezetten mezőgazdasági országokban az egy négyzetkilométerre jutó lélekszám mindenütt alacsonyabb, mint csonka hazánké, sőt egyes ipari államoké sem éri el azt. Nevezetesen : 1. Spanyolország 46-7 lélek 5. Franciaország 76-0 lélek 2. Jugoszlávia 55-9 ,, 6. Lengyelország 82-7 ,, 3. Bulgária 58-8 „ 7. Dánia 834 „ 4. Románia 61-1 „ 8. Magyarország 934 „ Az ipari államok, Ausztria és Svájc kivételével mind nagyobb lélekszá-