Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)
3. szám - IV. Trummer Árpád: A magyar öntözések néhány vitás kérdése
466 raktározni, hogy ez a készlet nyári esőhiány esetén is eltudja látni a növényt oly mennyiségű nedvességgel, amennyi a mezőgazdaság részéről a mai viszonyok között megkívánt termésmennyiséghez elegendő. Ez az adottság megint odavezet bennünket az ingadozó és bizonytalan termésekhez. Az Alföld legnagyobb részén az egyenletes és biztos termelés csak akkor fog bekövetkezni, ha a talaj vízkészletének mesterséges fokozásáról fogunk gondoskodni. Ebben a tekintetben a haladásnak éppen úgy meg kell lennie, mint a talaj termőerejének fokozásában. Hajdanában a földek trágyázására alig volt szükség, mert a kis termések alig csökkentették a tápanyagkészletet. Ma már minden gazda tudja, hogy a jó terméshez jó trágyázás is kell. De azt nem akarják a gazdák megérteni, hogy a jó terméshez sok víz is kell, amit azonban a természet nem minden esztendőben bocsát rendelkezésre. b) Gazdasági és népességi viszonyok. Az öntözéses gazdálkodás megszületését a gazdasági viszonyok kényszerítő hatására kell visszavezetni. Ha ezek а kényszerítő föltételek beállanak, akkor akarva, nem akarva reá kell térni arra az útra, amelyre a gazdasági kényszer szorítja a mezőgazdaságot. Ez a kényszer akkor szokott jelentkezni, amikor a mezőgazdasági és kivitelre berendezkedett ország népessége annyira megszaporodik, hogy a szokásos termelési mód mellett már nem marad feleslege. A fenti időpont több okból is beállhat. Egyik ok lehet, hogy a művelt föld már kevés a népesség eltartására, de az éghajlati viszonyok nem engedik meg az öntözés nélküli termelést s ezért az újabb termőföldek meghódítása csakis a vízgazdálkodás bevezetése révén lehetséges. Ennek a kényszernek klasszikus példája Egyiptom vagy India, Európában pedig Spanyolországnak csapadékszegény keleti partvidéke. Ha nem is teljes mértékben, idetartozik Dél-Franciaország is. Az ilyen országokban a statisztika rendszerint nem mutatja meg az eredeti okot, mert az átlagos népsűrűség korántsem olyan magas, hogy abból az öntözés bevezetésére lehetne következtetni. Ezzel szemben azonban az öntözéssel meghódított termőföldek vidékén a népsűrűség többszöröse annak, ami az öntözéses gazdálkodás bevezetéséhez már elegendő alapot ád. Itt ismét Egyiptomra hivatkozom. A statisztika tükrében ez gyér lakosságú ország, mert a négyzet kilométerenkénti lélekszám csak 14-8, de a Nilus völgyében az öntözéssel termelő vidékeken a népsűrűség 334—432 lélek, sőt a legjobban művelt Delta-vidéken 584 fő. Ez is világosan mutatja, hogy az öntözés belterjes művelésmódjánál fogva csak ott verhet gyökeret, ahol elegendő munkáskéz akad. Ha nincs elég ember, akkor oda kell telepíteni, mert munkaerő hiányában az öntözés nem lehet sikeres. Az öntözéses gazdálkodás elterjedésének másik gazdasági oka az lehet, ha a lakosság oly nagyszámú, hogy a szokásban levő gazdálkodási mód mellett elérhető termések már nem elegendők. Ilyen országokban, ha különben a termelés bizonyos fokig lehetséges öntözés nélkül is, utóbbi segítségével törekednek a termések fokozására : a többtermelésre. Ha van reá lehetőség, az első lépés az ilyen országokban is a termőföld szaporítása, a meglevő külterjesebb gazdálkodásról magasabb kultúrájú gazdálkodásra való áttérés. Ez a szükség hozta létre a Tisza és Duna völgyének ármentesítését és vízmentesítését. Addig, amíg hazánk lakossága csak egynéhány millió lélek volt, addig
