Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - XI. Arthur Powell Davis: Öntözések Turkesztánban. Fordította: Gubányi Károly†

318 eredményben igen jelentékeny gazdasági sikerekkel biztat, ezért a Turkesztánban megoldásra váró öntözési tervek között ez elsőrendű jelentőségű. A Dalverzine-Sztyep kisebb terjedelmű, mint a Golodnája és részben már ősidőktől fogva öntözés alatt áll. Az összes az öntözések körébe bevonható területe 100,000 hektárt tesz ki, melynek mintegy harmadrészét — bár elég kezdetleges módon —, de már állandóan öntözik. A régi vízművek modernizálása, kijavítása és kiegészítése szóval a rendszeres kiépítése volt az a nagy munka, ami a Szovjet-Unió vízimérnökeit itt legutóbb foglalkoztatta. Ezek a munkálatok most már be is fejeződtek. Egy főcsatorna a völgy magasabb színtáján haladva vezeti a Szir-Dárja vizét az öntözendő területek felé. Bár a tápzsilipe teljesen modern építmény, az a körülmény, hogy a folyóban még nem épült duzzasztógát, a vízszolgáltatást a folyó vízszínváltozásától teszi függővé. A dalverzinei öntözőművek Turkesztánban az első számottevő vízművi berendezések, amiket a Szovjet kormányzat már befejezett és tényleg üzembe is helyezett. A gyajiottermelés. Turkesztán különböző tájain, a folyóvölgyek mentén már régidőtől fogva rendesen termelik a gyapotot. Ez a termény, mint behozatali cikk, igen jelentékeny szerepet játszik a Szovjet-Unió kereskedelmi forgalmában. Bár a Kaukázusban is vannak gyapottelepek, azok terjedelme és termelőképessége az ország gyapotszükségletéhez mérve elenyésző csekély. A 150 milliót kitevő orosz nép egész gyapotszükségletét kellene kielégíteni a belföldi gyapottermelésnek. Ma a fogyasztás éppen kétszeresét teszi ki a termelésnek. Az orosz ma még a vásznat használja olyan célokra is, amelyekre a sokkal olcsóbb gyapotszövet teljesen megfelelő volna. Zsákok, sátorlapok, ponyvák és durva öltönyök most még széltében a sokkal drágább vászonból készülnek. Az orosz beviteli kereskedelem számára a nyers gyapotárut Egyiptom, India és az Egyesült Államok szolgáltatják. Az orosz nemzetgazdák már 1880-ban felhívták a közfigyelmet arra, hogy az ország gyapotszükségletének nagyrészét orosz területen lehetne megtermelni. Ezen az alapon a cári kormányzat nemes gyapotmagot importált és azzal látta el a termelőket, hogy így a csekélyebbértékű helyi fajtákat kiszorítsa a termelésből és előmozdítsa a gyapot rendszeres és nagyban való termelését. Ebben az időben a bennszülött nép gyapottermelése Turkesztánban mindenütt fellendült és az eredmény a legszebb reményekre jogosított. Azután közbejött a világháború és az ezt követő bonyodalmak, amik a rendszeres gazdasági termelést minden irányban megbénították. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 1924-ben orosz területen egyharmadával kevesebb gyapotot termeltek, mint 1915-ben. Bár 1924 óta a termelés újra emelkedést mutat, az eredmény még mindig nem éri el a háborúelőtti idők termésmennyiségét.