Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - X. Molnár Dénes: A felszíni vízellátás és a víztisztító berendezések

303 A timsónak adagolása erősen szennyezett vizeknél két részletben történik. Természetesen, mind a két adagolás külön-külön ülepítő medence előtt. Az első medencében 60—70%-át adagolják az egész mennyiségnek. A tapasztalat szerint ilymódon alumíniummegtakarítás és a csapadékképződés idejében nyereség áll elő. Az ülepítő medencék természetesen így kisebbre méretezhetők. A szennyeződések eltávolítása ugyanis az alumíniunicsapadék és a szuszpendált részecskék közötti érintkezésen alapulván, nagyon szennyezett víz esetében előfordul, hogy a tisztulási folyamat addig az időpontig, ameddig a pehely leülepszik, még nincs befejezve. Ilyen és számos hasonló gyakorlati fogással jelentékeny megtakarítások érhetők el. Baylis pl. Baltimoreban így évi 125,000 S-t takarított meg. Egy hatékony koaguláció a szűrők megterhelését Waterfordban olyan mértékben csökkentette, hogy az öblítővíznél 20%-os megtakarítást értek el. Az aluminiumderítésnél a legkifogástalanabb munkánál is 2—5 mgr alumíniumoldatban marad. Ez azonban a víz minőségét természetesen nem befolyásolja, mert ez az érték a víz természetes alumíniumtartalmának határai közé beleesik . Az alumíniumhidroxid-kezelésnél a mondottak alapján tehát világos, hogy az meglehetősen kényes, gondos felügyeletet igénylő feladat. -Mint újabb eljárást említem meg a ferroszulfátnak (vasgálic) alkalmazását, mint derítő eszközét. Ennek főelőnye, hogy a vashidroxid koagulálása nincs anynyira alávetve a hidrogénión-koncentráció változásainak. 7-7 pH-érték felett a jó koaguláció már bekövetkezik. Amennyiben szükséges, ezt a pH-értéket mészadagolással állítjuk elő. A koagulációt egy oxidációs eszköz, legtöbbször klórnak az alkalmazása is meggyorsítja, ami egyúttal bakteriológiai szempontból is előnyös. Ez az eljárás az utóbbi időben meglehetősen elterjedt. Visszatérek most már a felszíni víz tisztításának ismertetéséhez. Gyakran felmerül a szükség, hogy tisztítás közben a vizet lágyítani is kell. A lágyítás mészadagolással történik, esetleg szódaadagolással is. Ez az eljárás az északamerikai víztisztítóberendezések nagyrészénél szokásos, különösen a sok ipari és városi szennyvizet tartalmazó folyóvizek megtisztításánál, ahol a keménységet okozó sók mennyisége jelentékenyen megnő. A mész adagolása vagy már az ülepítő medencénél, vagy pedig az alumíniumszulfáttal egyidőben a derítőmedence előtt történik. A vegyszerek adagolására számos különböző rendszerű adagolóberendezés van használatban. Lényeges követelmény, hogy az adagolt vegyszerek a vízben jól elkeveredjenek. A keverés keverőtartályokban történik, ahol az egyenletes hatású munkát terelők, vagy mozgó keverő mechanizmusok végzik. A derítőanyagok adagolása és bekeverése után a csapadék kiválasztására szükséges idő figyelembevételével megfelelő nagyságú derítőmedence, esetleg derítőmedencék következnek. A derítés ugyanis néha két szakaszban és így két medencében megy végbe. Az első derítés rendszerint egy kisebb medencében történik, ahol a gyorsabban ülepedő rész, éspedig a kicsapódó anyagok nagyobbik része, leülepszik. A nehezebben ülepedő rész ülepítésére és a lassabban lefolyó utóreakciók részére szükséges idő biztosítása miatt a második derítőmedence, amint mondják, másodlagos derítőmedence, nagyobb méretű. Mivel a mész, illetőleg az alkaliák adagolása következtében a víz lúgos ízű és mert a szénsavmentes mésztartalmú víz a vezetékekben mészlerakódásokat okozna, így a csöveket eltömné, ilyen esetekben a derítés után szükséges a víznek