Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - IX. Vojcsik Lipót: Vízvezetéki csőhálózatok fenntartása

286 szakítja (1. 2. sz. képet) pincékbe folyik stb. Sokszor azonban — főleg tömör burkolatoknál vagy útalapoknál homokos, laza talajoknál, repedéses szikláknál —egyáltalán nem, vagy a sérülés helyétől messze adódik fel a víz. Máskor csatornákban. telefontömbökben talál elfolyást a víz és így más közművek meghibásodásából jövünk rá arra, hogy a cső megsérült. Sokszor csak a fogyasztóknál jelentkező vízhiányok megvizsgálásánál találjuk meg a csőhibákat. Ügyeljünk tehát : nem minden vízhiány származik a hálózat túlterheléséből vagy a csőkeresztmetszetek elégtelenségéből. Ha a csőtöréseket nem jelzi a feladódó víz — a felesleges ásásokat elkerülendő — műszereket alkalmazunk. Részben a hálózatvizsgálásnál alkalmazott mechanikus akusztikus eszközöket használhatjuk, vagy külön e célra szolgáló érzékenyebb műszereket. Ilyen a Mainka-féle geophon. (8) (1. 3. sz. képet) Egy 25 cm átmérőjű öntöttvasedény boltozatos fedővel van lezárva. Az edény és fedő között fémlemez van, a középen súllyal terhelve. A fedő tetején lévő nyílásból indul ki kagylóval a végén egy hallgatócső. A készüléket a földre helyezve, a vízfolyástól keletkezett rezgések a membránra hatnak és így a felső légtérben nyomásingadozások lépnek fel, miket a hallgatócső továbbít. Két ilyen edénnyel dolgozva, közrefoghatjuk a hibát és a különböző hangerősségekből következtetve egészen megközelíthetjük. Sokkal érzékenyebbek s emiatt nem mindig válnak be az elektroakusztikai műszerek. (9) Ezeknél a membránok rezgéseit áramforrással (zseblámpa elem) táplált mikrofon veszi fel és továbbítja. De még számos más, szellemes és ötletes módszert dolgoztak ki a csősérülések helyének megállapítására. (10) A sérülés helyének megállapítása után a vezetéket lezárjuk. (A fogyasztók vízszükségletét ilyenkor a ki nem kapcsolt csőszakasz valamely tűzicsapjára szerelt szükségkútból elégíthetjük ki.) Majd feltárjuk a csövet. A szükséges dúcolásról nem szabad megfeledkeznünk. A feltárt gödörből a vizet kiszivattyúzzuk (ha van ürítő, ezen ereszthetjük le), a sérült részt kivágjuk. A bennmaradó részeket megtisztítjuk és megvizsgáljuk, nincs-e rajtuk repedés. Rendszerint áttoló idom segélyével új darabot iktatunk be. Újabban csavarkötéses gumigyűrűs áttolókkal (1. 4. sz. képet) kísérletezünk, hogy a munkaidőt megrövidítsük. A beépített új darab alá az iij csőhossz egyharmadában száraz téglából, terméskőből pillért húzunk. A csőnek azonban nem szabad ezen mereven feküdnie, hanem rugalmas puhafaékeket helyezünk a cső és pillér közé. Ha a tömítési munkát befejeztük, a vezetéket nyomás alá helyezzük és gondoskodunk a vezetékben meggyűlt levegő eltávolításáról (tűzicsapokat nyitunk). A vezetéket jól öblítsük ki, hogy a felszakadt lerakódásokat és az esetleg bekerült földet kimossuk. Ezután a tömítéseket megvizsgáljuk és betemetjük a munkaárkot. Legalább a cső tetejéig száraz anyagot (salakot ne) töltsünk a gödörbe s rétegenkint döngöljük. Ne mulasszuk el a csőtörés okát meg. keresni mert a hibaforrás rendszerint megmagyarázható és sokszor kiküszöbölhető. A hibaforrások főbb csoportjai : a) Gyártási hibálc : Nem megfelelő összetételű anyag, például sok szilícium- és kevés széntartalom, nagy foszfortartalom stb. Gyors hűlésnél vagy hibás gázelvezetésnél keletkezett öntési feszültségek és öntési hólyagok, hibás magelhelyezés folytán egyenlőtlen falvastagság, a cső gyártási hibáinak meg nem engedett módon való javítása stb. b) Tervezési hibák : Légzsákok esetén a légtelenítésről való gondoskodás