Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - I. Dieter János: A budapesti vámmentes és a budapest-ferencvárosi helyi kikötő partfalai

23 a partfalat kellő mélyre, a legkisebb vízszín alá, 1-8 m-re építették volna meg, akkor teljes magassága a 2-5 m magas alaptesttel együtt elérte volna a 13-5 m-t, alapszélessége pedig a maximálisan cm

2-kint 5 kg-mal igénybevehető kavicsaltalajon körülbelül 6-0 m-re adódott volna ki. Ilyen nagymértékű partfal költsége manapság okvetlenül más, például, vagy magas cölöprácsra alapozott, vagy stabilizáló konzolos vagy más partfalfajta alkalmazását követelné meg. így például, szó lehetne ferde kesszonalapozásról, aminél a kesszon keresztmetszete romboid s süllyesztése nem függőlegesen, hanem ferdén, körülbelül a támaszvonal irányában történik.

1 Ezáltal magasabb falaknál jelentékeny fal- és kesszontömeget takaríthatunk meg s ennek megfelelően kevesebb lesz a kiemelendő föld mennyisége is. Ezenkívül, lia bármilyen okból az alappal mélyebbre kell menni, ez a támaszvonal mentén minden további nélkül történhetik. Az eredő a belső harmadban marad. Osszehasonlításkép felemlítem, hogy például 12 m szabadmagasságú falnál az alapszélesség függőleges kesszonalapozásnál 7-5, ferdénél pedig csak 4-0 m-re adódnék. Megtakarítás a fal tömegében körülbelül 32%, a kesszonéban körülbelül 35%. Vízben is, szárazon is készíthető az a), b), d) és e) alatt és csak vízben a c) és f) alatt tárgyalt partfal. Ami a két esetben alkalmazott stabilizációs konzol alatt levő üreget (csatornát) illeti, annak létesítése felesleges ugyan, de ha mégis elkészül, gondoskodni kell arról, hogy az, mint alagcső, vízgyűjtő hatását úgy fejthesse ki, hogy a feltöltésből a finom talajrészeket el ne vigye, tehát benne tiszta víz gyűljék össze, amit szűrő kavicsrétegek alkalmazásával lehet elérni. A kavicsrétegbe vörösréz szűrőszövetet is helyeztünk el. Az e) és f) alatt ismertetett könnyebb szerkezetű partfalaknál alkalmazott horgony rudakra és kettős T tartókra, illetőleg ezeknek lehető megóvására különös figyelmet kell fordítani, mint olyan alkatrészekre, melyek legkevésbbé tudnak ellentállni az idő vasfogának. Vörösréztartalmú vas alkalmazásával, háromszori kátrányozással ezeknek a szerkezeti részeknek az élattartama lényegesen növelhető. A horgonyrudaknak betonnal való burkolása helyett tapasztalataink szerint ajánlatosabb annak kátránnyal való bevonása, mert ha ez az utóbbi gondosan történik, igen hosszú időre megvédi a rudat a rozsdásodástól. Viszont a betonbevonaton, még ha abba vasat teszünk is, a változó terhelések okozta rugalmas deformációk következtében csakhamar a horgonyszálig érő repedések támadnak. Ezeken át a nedvesség a vashoz jut s a rúd rozsdásodása megindul. Megjegyzem, hogy az utóbbinál részint a vasbetonlapok nagyobb felfekvése, részint a szükséges talajreakció kiváltása kedvéért célszerű nagyobb talpszélességű tartót (Differdingerfélét vagy 2 darab U-vasból készítettet) használni. Az ugyanennél a partfalnál készített lábazati beton alkalmazása ajánlható. Tárgyalásaim elején említettem, hogy gondolni kell a kikötő medencék esetleges mélyítésére. Az ismertetett partfalak a süllyesztett vasbetonszekrényes kivételével, némi mélyítést valamennyien megengednek. Végül fel kell említenem, hogy erősebb, 50—60 kg/mm

2 szakítószilárdságú acél Larssen-pallókkal és modern kihúzó szerkezettel az a) alatt leírt és az ott fel1 E. Paproth : Die Schräge Druckluftabsenkung in Theorie und Praxis. (Die Bautechnik, 1929. évf. 566. 1.)