Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - IV. dr. Fodor Ferenc: A Zagyva alsó medencéjének régi vízrajzi viszonyai

231 kanyarulatai vannak, hogy valószínűleg a fentebb a farmosi mocsárba szakadt keleti Ős-Zagyva vizével egyező mennyiségű vizet vezetett le. Minthogy az Ős-Zagyva Felsőszentgyörgytől kezdve csaknem állandóan több ágra oszolva folyt, kanyarulatainak nagyságát nem lehet összehasonlítani egymással, ami a vizsgálatokat természetesen eléggé megnehezítette. Mégis eléggé biztos támpontot ad ahhoz, hogy ezeket az ágakat Ős-Zagyvának tartsuk. A Zagyva kanyarulatainak fordulattávolságai Felsőszentgyörgy felett, mielőtt a mai jászberényi Zagyvát kibocsátotta volna magából, 700 m-re tehetők. Felsőszentgyörgy és Hajta között a méretek nagyon bizonytalanok, mert a régi medrek már nagyon elmosódtak, de a Hajtából kiszakadó keleti ág, valamint a farmosi mocsárból kiszakadó tápiógyörgyei Nagyér kanyarulatainak fordulattávolságai megint majdnem akkorák, mint a Zagyváé Felsőszentgyörgy felett és pedig átlagosan 500 m, holott a víz egy részét mindkét szakaszukon egy-egy kisebb ág szállította, amelyek kanyarulatainak fordulattávolságai szintén jelentékenyek, átlag 350 méteresek. Kétségtelennek kell tehát tartanom, hogy itt valóban az Ős-Zagyvával állunk szemben, mert ekkora víztömeget sem az Almáséi-, sem pedig a Tápióságból lefutó többi erek sem szolgáltathattak. A vízfolyások kanyarulatainak jellemző méreteiről a csatolt táblázat ad könnyebb áttekintést. A tápiógyörgyei Nagyér visszafordul a jászberényi határnak idáig lenyúló déli részébe, s ott újból mocsarakban vész el, de azokból megint kilépve, Szászberek tájékán éri el a mai Zagyvát. Az Ós-Zagyva életében volt tehát egy olyan időszak, amikor ennél délebbre már nem futhatott le. Az Ős-Zagyvának a farmosi mocsárból kifutó nyugati, kisebb ága Tápiószele táján találkozik a Tápiópatakkal, s azt eredetileg ez az Ős-Zagyvaág vehette fel, amit az bizonyít, hogy az Ős-Zagyvaág kanyarulatai ettől a ponttól délre megnagyobbodnak, s mint Rádayér, Nagyér kanyarognak le lomhán Abony északi széléig. Abonytól keletre pompásan kivehető az ősfolyó a mai Máléérben, melynek már olyan hatalmas kanyarulatai vannak, mint a Zagyva alsó folyásának. Ügy látszik tehát, hogy ez az ősi ág már fel tudta venni az ősfolyóból kiágazó minden mellékágat. Említésre méltó, hogy a Tápió, amely egykor az Ős-Zagyvába torkollott, annak elsorvadása után nem követte tovább az ősfolyó medrét, hanem szépen keleti folyást vett, mert a medence e pontján kelet felé volt a legerősebb süllyedés. A Tápiónak ezt az új szakaszát valószínűleg az Ilike nevű ér folyása jelzi, amely azután a tápiógyörgyei Nagyérrel együtt elárasztotta a jászberényi határ legdélibb részét. Sőt az is valószínűnek látszik, hogy ez a mocsár eredetileg dél felé kapott lefolyást az abonyi Máléérbe s ezért voltak olyan nagy kanyarulatai. Az Ilike folyásától folytatólag a Beneszék és a Nádaskúti-lapos mutatja ennek a régi vízfolyásnak nyomait. Az Ős-Zagyva tehát eredetileg nyugat felől folyt Szolnokhoz, míg a mai Zagyva észak felől megy oda. Nem bizonyítható, hogy az Ős-Zagyva és a mai Zagyva nem lehettek volna egyidejű vízfolyások. Mégis ez ellen szól, hogy az Ős-Zagyva legalsó szakaszának kanyarulat méretei olyan tekintélyesek, amelyek még a mai Zagyva vízmennyiségénél is több vízre vallanak. Valószínűleg az Os-Zagyva fentebb ismertetett ágai sem voltak mind egyidejű vízfolyások, azonban köztük időbeli sorrendet megállapítani már nem lehetséges. Általában mégis rögzítenem kell azt a fontos körülményt, hogy minél nyugatibb vagy délibb valamely Ős-Zagyvaág, annál régibbnek látszik, mert a folyó