Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - IV. dr. Fodor Ferenc: A Zagyva alsó medencéjének régi vízrajzi viszonyai

230 keletre, másrészt délről északra is hártált a történelmi idők alatt is és csak igen későn terelődött bele egész vízmennyiségével a mindinkább kimélyült jászberényi süllyedésekbe. A történelmi időkben való folyóelcsúszásnak kevés olyan érdekes példája lehet az Alföldön, mint a Zagyváé. Kövessük most már az Ös-Zagyva folyását ! Folyóink ősmedreinek irányát a terepen és régi térképeken nyomoztam és hogy tényleg a folyó gyanított ősmedrével van-e dolgom, azt azzal a közismert módszerrel bizonyítom, hogy a folyó vízmennyisége és esése arányban áll kanyarulatainak nagyságával. Az utóbbit a kanyarulatokat burkoló görbék közepes távolságával, valamint a kanyarulatok fordulópontjainak (inflexióinak) egymástól való távolságával, nemkülönben a kanyarulatok sugarainak közepes hosszúságával több oldalról is ellenőriztem. A Zagyva Hatvan és Jászfényszarú között a szabályozást megelőzően nem szenvedett jelentékenyebb mederváltozást, s nagy kanyarulatokkal egyenesen délnek futott a törmeléklejtőn a jászfényszarúi Sómocsárba. Jászfényszarú alatt a Zagyva kanyarulatai nagyobbak, mint fölötte, mert bár a Sómocsárban sok vizet veszített, a Galga vize bőségesen, szinte fölösen pótolta a veszteséget, vagyis így vízmennyisége megszaporodott. Felsőszentgyörgyig nem is szenvedett a folyómeder lényegesebb elcsúszást és nagyjában eredeti medrében fut ma is, kivéve természetesen a szabályozás okozta változásokat. Ez a folyó azonban eredetileg Felsőszentgyörgytől továbbra is délnek futott, amint az teljes mértékben bizonyítható. Legfeljebb csupán annyit lehetne feltételezni, hogy itt már igen korán, mindenesetre a történelmi idők kezdetén is elágazott, mert Jászberény kétségtelenül már települése idejében is a Zagyva-folyó mellett feküdt. De az is kétségtelen, hogy a Zagyva eme kettéágazása esetében is vizének csak kisebb részét adta le Felsőszentgyörgynél kelet felé, Jászberény irányában, míg főfolyása délnek tartott. Az is kétségtelen, hogy az ősi déli folyás még a történelmi időkben is élő víz volt. II. József idejében, 1783-ban kelt felvételi térképen még jól megfigyelhető Felsőszentgyörgy alatt a Zagyva déli, ősi folyása. Balla Antal 1792-i térképén is világosan kivehető, hogy a XVIII. században még jelentékeny vízfolyás futott le Szentlőrinckátától és Felsőszentgyörgytől egyenesen délre. De még 1864-ben is azt mondották a felsőszentgyörgyiek a Pesthy-féle gyűjteményben, hogy a Zagyva hajdan kétágú volt. Felsőszentgyörgynél, minden valószínűség szerint a templom környékén, történt meg a Zagyvának az ősi folyási irányból való mederváltoztatása, amely, hangsúlyozom, kezdetben csak bifurkáció lehetett, majd a süllyedés előrehaladtával az új ág mind előnyösebb lejtést kapván, a képződő medence központja felé futott, míg a ma is világosan felismerhető ősi ág mindinkább elsorvadt. Felsőszentgyörgytől délre még a mai katonai térképek is feltüntetik az ősi meder több részletét, amelyek innét a Hajtamocsárba vezettek. A ma már nagyobbrészt kiszárított Hajtamocsárba szakadt bele az Almásér, amely hajdan szintén bővebbvizű lehetett, s amelyet Mikovinyi 1731-i térképe még Hajta-folyónak nevezett. A Hajta-mocsárból két vízfolyásban szakadt ki az ősi Zagyva dél felé. A nyugati kisebbvizű, kisebb kanyarulatú ág volt, mert talán nagyobb esése lehetett, míg a keleti ág volt a lomhább, nagyobb kanyarulatú Ös-Zagyva. Ennek további folyási irányát a Bodrogér és a Görbeér jelzi. A két ág Farmos felett egyesülvén egymással, attól kezdve Hajtafolyás nevet visel. Ez a vízfolyás is Farmostól nyugatra egy nagy mocsárba vezetett bele, amiből újból Hajtafolyás néven lépett ki. Ettől keletre még egy vízfolyás lépett ki a farmosi mccsárból : a tápiógyörgyei Nagyér, amelynek olyan tekintélyes