Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - IV. dr. Fodor Ferenc: A Zagyva alsó medencéjének régi vízrajzi viszonyai

228 tételez fel. Legújabban Sümeghy József „Az Alföld geotermikus gradiense" címen közzétett értekezésében szintén egy törésvonalat rajzol ide Hatvantól Szolnokig, vagyis nagyjából az általam feltételezett süllyedés, illetve medence középvonala irányában. Úgy sejtem, hogy ezenkívül is igen jelentékeny törésvonalnak kell rejtőznie a Tarna mai folyásának irányában Tarnamérán keresztül le Jászdósán át a Zagyva felé. A törésvonalak közötti összetöredezett táblás rögök valószínűleg nem egyenletesen, hanem lépcsőzetesen lezökkenőben vannak. Hogy ezen a területen valóban igen gyakoriak a lezökkenések, a földrengések, arra számos adatunk van. Réthly Antal : Magyarország földrengési térképén éppen úgy vezet át ezen a medencén egy szeizmikus vonalat, hogy Jászberényen keresztülfutva megfelel az általam feltételezett legintenzívebb süllyedés középvonalának. Szerinte az alföldi rengések egyik főfészke éppen Jászberény táján van. Valóban, ezen a területen számos heves földrengésről vannak hivatalos feljegyzéseink. Ezeknek a rengéseknek epicentruma csaknem kivétel nélkül Jászberény táján volt. Ottan 1773-ban olyan erős földrengés volt, hogy a templom is sokat szenvedett tőle, s 1778-ban a följegyzések szerint ,,iszonyú" földrengés pusztított. Ugyanennek a területnek 1868-ban megint egy rendkívül heves földrengési periódusa volt. Az első lökések június 21-én kezdődtek és megszakításokkal egészen augusztus 22-éig tartottak, mialatt egyesek szerint 150 lökést is észleltek. Szeptemberben és decemberben a rengések megismétlődtek. Legerősebb volt a június 21-i rengés, melynek epicentruma Jászberény es Jászapáti közé tehető. 1872 május 30-án megint heves földrengés pusztított Jászberényben. Mindezek a tények valóban amellett szólnak, hogy az Alföld általános süllyedése itt fokozottabb, s hogy a süllyedés fészke Jászberénytől keletre van. Valóban itt a legnagyobb mértékű negatív irányú szintváltozás is, s itt van a vízgyűjtőterület központja is. Ha azonban ez a tájék csakugyan teknősen süllyed, s medenceszerűsége előrehaladóban van, akkor a kéreg azonos idejű rétegeinek is Jászberénytől kelet felé lehajlóban kell lenniök s az artézi kutak fúrói ugyanazt a réteget mélyebben érik el. Sajnos, erről a területről nagyon kevés mélyfúrási eredmény áll rendelkezésre, jóllehet ott nagyon sok fúrást végeztek. A rendelkezésre álló szelvényeken is csak igen nagy fenntartással lehet az egyes rétegeket egymással azonosítani. Mégis vannak olyan támpontok, amik a fentieket igazolni látszanak.' Megkísérlettem Hatvan vasúti kútjának, valamint a szolnoki cukorgyári kútnak és a szolnoki 957 m-es mélyfúrásnak, továbbá Jászberény 1892-ben fúrott és Jászapáti 1932-ben készült kútjának szelvényei összehasonlítását. Ezek alapján a következő hozzávetőleges eredményekre jutottam : Nagyjából eldönthető volt, hol végződnek a pleisztocénbeli homok- és hol kezdődnek a pleisztocén alsó szintjét jelentő sárgaagyagrétegek, s hol kezdődik a pannóniai szürkeagyag. A pleisztocénbeli homok végződése és az agyag állandósulása Hatvanban 38-9 m, Jászberényben 63, Jászapátiban 131, Szolnokon 129-3 m tengerszinfeletti magasságban van. A pleisztocénbeli sárgaagyag alsó szintje Hatvanban 43 m, Jászberényben 73, Jászapátiban 181, Szolnokon 129-3 m, a pannóniai szürkeagyag kezdete Hatvanban 98, Jászberényben 117, Jászapátiban 287, Szolnokon 269 m-nél van a tengerszin felett. A rétegeknek ez az egymással való azonosítása bármennyire csak hozzávetőleges is, mégis megállapítható, hogy a valószínűleg azonos lerakódások Hatvantól nemcsak déli irányban találhatók meg mélyebb szintekben, hanem Jászberénytől