Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - III. Zboray Ernő: Rizstermelés Jáván

218 Most négy csöndes, de izgalmas hónap következik. Nő a rizs ! Jól, rosszul, ki tudja? Ez Allah kegyétől függ. Az esőtől, a széltől, a naptól, a csirában rejlő élettől. A rizsnek sok ellensége van. Az egerek, a sáskák, a majmok, a vaddisznók, a penész. A rizs kiszáradhat, üres kalászt hozhat, de le is fekhetik a vízben álló földre, ha erősen fúj a szél. Mindmegannyi csapás. És túlsók eső is jöhet. A folyók megáradhatnak, elönthetik a földeket . . . ami még nem baj ... de ha sokáig áll a földön a víz, a rizs megfullad . . . vége. Meghal a rizs és meghal, aki ültette . . . De Allah kegyes volt ! A rizs nem halt meg, él, nő és egy szép napon szára kalászba szökkenik. Hála Allahnak ! Most már ehnult a legnagyobb veszély. Még nem minden, de a legrosszabbon már túl van az ember. Még csak két-három hét, ha azalatt nem történik semmi baj, akkor jöhet az aratás. Az aratás mindenütt ünnep a világon. Túl a külsőségeken, a táncos, dalos mulatságokon, elsősorban a szív és a lélek ünnepe. Az az ezernyi láthatatlan húr, amely a föld munkását a természethez fűzi és a természeten keresztül az Istenhez, Allahhoz, vagy a Jó és a Rossz Szellemhez, mind külön-külön rezdül meg a lelkében. Ilyenkor édes muzsika csendül a szívében, a jól végzett munka öröme zenél a lelkében. Az ezernyi tudatalatti érzés utat tör kifelé az életbe és megszületik az aratás ünnepe ! A fehér paraszt robusztus ereje dalban, táncban, borban, muzsikában, vigalomban tör elő a lélek mélységeiből. A barnabőrű ,,táni" a rizsföldek parasztja, még itt is szimbolumok felé hajlik. Csöndesen, titokzatosan, szinte félve ünnepel. A búzát, a rozst és a többi kalászos növényt mindenhol a világon férfiak aratják. A rizst ... a nők. A szent rizs védőszelleme is nő . . . az isteni Seri Kandi. Ki ad életet az ember fiának ... a nő. Mi ad életet a trópus lakójának ... a rizs. A rizs és a nő, micsoda mélységes szimbólum, a gondolatnak minő szépsége ! A kasza széles suhintása tőből vágja le a búzát, százával dől el a kalász ! A rizst szálanként vágják le és gyűjtik csokorba, mint a virágot. Fürge asszonykezek, apró éles kis késekkel húsz-harminc centiméterrel a kalász alatt metszik el a rizsszalmát. Talán a legszebb látvány a trópusokon a rizsaratás. Ünneplő ruhában, ezerszínű batikolt ,,szarung"ban, piros, kék, sárga, lila „kabájá"ban özönli el a sok asszony és fiatal lány a rizsföldet. Asszony, asszony mellett, gyakran egészen fiatal leányok és kis gyerekek vágják a rizst. Egy fél óra, egy óra és le van aratva a gazda termése. A férfiak körülállják a földet, vagy elvegyülnek az aratók közé, nevetnek, tréfálkoznak az asszonynéppel, átveszik tőlük a levágott rizsbokrétákat, összekötözik, sorbarakják . . . közben itt is, ott is felhangzik a nevetés, zizeg a rizs, izzóan süt a nap, a levegőben sugárzó boldogság ! Még a figyelmes szemlélő is alig veszi észre, hogy a rizstábla szélén ott áll egy bambuszból font kosár, letakarva könnyű kendővel. A kosárban egy marékfogásnyi frissen vágott rizs, egy pár banán, egy illatos virág, pár esetleg egy kókuszdió . . . Csöndes áldozat Seri Kandi istennőnek : a szent rizs őrasszonyának. Egypár napig még ott szárad az izzó napsütésben a rizs. Azután betakarítja a férfinép a termést. Vállrafektetett bambuszrudakon viszik a gazda házába a rizst. Az aratók megkapják az aratás díját, a termés kéttizedét. Csak a jó Isten tudja, hogy hogyan osztják el egymás között. Két-háromszáz asszony, lány, gyerek aratta le a rizst, a kéttized néha alig több öt-hat csokornál, fejenként talán harminc-