Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - III. Zboray Ernő: Rizstermelés Jáván

A vízben álló rizsföldek lenyűgözik, elbűvölik az embert. A legmélyebb lapálvtól fel a hegyek oldalán néha egészen a legmeredekebb csúcsig nyúlnak fel a művésziesen épített terraszok. Ahány terrasz, annyi forma, kerek, négyszögletes, hosszúkás, vagy széles, mindegyik terraszon egy nyílás, ahol a víz befolyik és egy nyílás, ahol a víz tovább megy. Ezer és ezernyi terrasz egy lábnyi magas földtöltéssel elválasztva, pontosan a szükséges lejtővel, mérnöki pontossággal megalkotva, egyetlen műszer nélkül. Sugallva, úgy ahogy az igazi művész a képet festi, vagy a szobrász a szobrait faragja. A búzát elvetik, boronálják és ha megérett, lekaszálják. A rizst szemenként elültetik és ha megérett, szálanként leszedik. Pedig éppen úgy kalászban terem, mint a búza vagy a rozs. Jáván október végén, november elején, mikor az első nagy trópusi esők megerednek, a bennszülött kivonul a rizsföldekre, Indó-Kínában pedig május vagy júniusban. Egyiptomban vagy Kínában megint máskor. A hosszú szárazságtól kőkemény földek az özönvízszerű esőktől meglágyulnak. Ilyenkor szorgos kezek kapával törik a földeket vagy lomha bivalyokkal és őskori faekékkel szántják a girbe-gurba mesgyéket. Az eső közben egyre esik . . . és esik. A folyók megtelnek vízzel, a föld már nem issza be az égi nedvességet. Az öntözőcsatornákban csörgedezni kezd a víz. Ezekről a primitív csatornákról külön tanulmányt lehetne írni. A szakemberek, az egyetemet végzett mérnökök megdöbbenéssel látják, hogy sehol egy milliméternyi hiba nincsen. A főcsatornákból szerteágazó ezer és ezer kis csatorna hajszálnyi pontossággal oda viszi a vizet, ahová kell és mindenhova éppen csak annyit, amennyi kell, egy literrel sem többet, egy literrel sem kevesebbet. Azt mondják, hogy az egyiptomi piramisokat az őskor mérnökei építették, akik tisztában voltak az anyag és az erő törvényeivel. A modern kor mérnökei utána mérték, utána számították a piramisokat, sehol egy milliméternyi hiba. Én nem hiszem, hogy az őskorban mérnökök lettek volna, akik a piramisokat építették ! Kulik építették a piramisokat, mint ahogy most is kulik, egyszerű bennszülöttek építik a csodálatos öntözőcsatornákat, minden mérnöki tudás nélkül, de annál több ösztönös művészettel. A rizsültető kuli nem tanult senkitől hidrodinamikát és mégis pontosan ismeri a víz erejét, sebességét, de hiába kérdezné tőle valaki, hogy percenként hány liter vizet kap a rizsföldje. Ha már elég víz gyűlt össze, elkerít a földjén egypár négyszögmétert és az asszonyok szemenként elültetik oda a rizst. Ez a csiráztató, itt csírázik ki a rizs 30 nap alatt. Közben ő is elkészül a szántással. Sárral, agyaggal megtapasztja a szántóföld sáncait, hogy sehol el ne szivárogjon a víz. Rendbehozza az öntözőcsatornákat, azután kézzel, lábbal, vagy faboronával egyenesre húzza a földet és a csatornákból ráereszti a vizet. Most még csak keveset, éppen csak hogy víz alatt álljon a föld. Ha ezzel elkészült, a férfi elvégezte dolgát. Ezután következik az asszonyoké. Szálanként kihúzzák a kicsirázott rizst és elültetik a vízben álló földbe. Egész nap görnyedve állnak az izzó napon és boszorkányos gyorsasággal ültetik el szálanként a 15—20 centiméteres palántákat. A vízben álló fekete földek egyik napról a másikra kizöldülnek, a millió kis palánta boldogan nyújtogatja sápadt zöld testét a levegőbe.