Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - II. Gubányi Károly†: A rizs

201 szintes lépcsőket, egymás fölé emelkedő terraszokat képeznek ki és a magaslatok felsőbb részéről lefutó esővizet ezeken előbb elterítik és úgy vezetik lejjebb lépcsőről lépcsőre. Ilyen terraszokon gyakran igen jelentékeny magasságban láthatni viruló rizstáblákat, amelyek tisztán a bőséges nyári monszun-esők ily módon felfogott vizéből táplálkoznak. Ezzel szemben az öntözővizet sokkal fáradságosabb módon szerzik meg azokon a tájakon, ahol a felhasználható víz mély helyen van és azt a magasabban fekvő táblákra kell felemelni és ott elteríteni. A legkülönfélébb ősrégi szerkezetű vízemelő eszközök vannak alkalmazásban, melyeket részben emberi erővel kezelnek, a legtöbb esetben pedig igavonó állattal tartatnak működésben. A nagy kínai gazdasági enciklopédia 38. könyve a vízemelésnek európai eredetű módszereit is tárgyalja. Ezeket a módszereket és az eszközöket az idegen hittérítők honosították meg Kínában. A vízszivattyúk rendesen bambuszcsövekből készülnek és a vizet így egymásba tolt vastag bambiiszcsöveken át vezetik gyakran igen nagy távolságra és nagy magasságra. Mindezeknél a szerkezeteknél az európai alapgondolat és a zseniális kínai feltalálószellem érdekesen és sokszor meglepően kapcsolódik egybe. Az enciklopédia 39. könyve a rizs aratásával, szárításával és cséplésével foglalkozik. A cséplés keményre döngölt agyagtalajon csépfával történt. A 40. könyv a mag tisztítását, szelelését, rostálását és végre a hántolását mutatja be szemléltető képek kíséretében. IV. A RIZSTERMELÉS JAPÁNBAN. Japán szigetország évi csapadékmennyisége meghaladja az 1400 millimétert. Ez a vízmennyiség rendes körülmények között a legsikeresebb mezőgazdasági és kerti termelést teszi ott lehetővé. Az elég jelentékeny mennyiségű esők azonban az évszakok szerint nagyon egyenlőtlenül osztódnak el. A legnagyobb víztömeg a nyári monszun-esők folyamán aránylag rövid idő alatt hullik le, amikor időnként két-három napon át szakadatlan árban esik az eső. A japáni szigetek területi és domborzati viszonyai azonban olyanok, hogy a bőséges csapadékvíz mindenütt rövid úton gyors lefolyást találhat a tenger felé. Ennekfolytán a látszólagos bőség ellenére a talaj mélyebb rétegeibe aránylag csak kevés víz szivároghat le, úgyhogy a hegyvölgyes tájak legtöbb helyén mesterséges beavatkozással kell az esővizet a termelés céljaira felfogni és megmenteni. A japán földműves a hegyek és domboldalak lejtőin alakítja ki azokat az apró művelhető területeket, amelyeken nagy ügyességgel és művészettel óvja meg az esővizet és a könnyen elmosható termőtalajt. A bő népességű szigetország legtöbb vidékén csak az ilyen, szinte egymás fölött létesülő függőkertek teszik lehetővé a földművelést és a termelésre alkalmas földnek teljes kihasználását. A hegylejtőknek ilyen vízszintesen tagozott lépcsős kialakítása főleg a tengermenti parti tájakon tűnik erősen szembe. Ilyen helyeken a kőfallal szegélyezett és üde zöld növényzettel borított terraszokon a fák és virágos bokrok között mindenütt kecses apró épületek, bizarr kőemlékek jelzik a termelő és építő, tevékeny ember