Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

Kivonatok, mellékletek - Melléklet a 4. számhoz

30 IV. JÚLIUS—AUGUSZTUS. 6. Az egyiptomi és szudáni gátak a Níluson. (Étude des barrages existants, en construction ou projetés sur le Nil, en Egypte et au Soudan.) írt a : Denizet. A francia földmívelésügyi miniszter 1925 januárjában megbízta Denizet-1, hogy az alsó-egyiptomi öntözést a helyszínén tanulmányozza, főként a Camargue öntözése szempontjából. E megbízást a közmunka minisztérium kiterjesztette az egyiptomi és szudáni Nílus-gátak tanulmányozására is. E megbízatás második részéről, a gátak tanulmányáról szól ez az értekezés. A már meglévő egyiptomi Nílus-gátak nagy vonásaikban általánosan ismeretesek. A Nílus Núbiából jön Egyiptomba s egész Asszuánig sivatag vidéken fut át. Asszuánnál van az utolsó (alulról számítva első) zuhatagja, mely után 900 km hosszú folyás következik Kairóig ; e hosszaságban a termékeny völgy szélessége 4 és 20 km közt változik, az esés 0-085 m km-ként. A folyó tehát szűk völgyben folyik, melyet keleten az Arab-hegylánc, nyugaton a Libiai-hegylánc szegélyez. E völgyet nagyon vastag és termékeny alluvium tölti ki. Kairó alatt a Nílus két ágra szakad : a Damiette-i (keleti ág) és a Rozette-i (nyugati ág) ágra, E két ág közé és a két ág oldalára eső terűlet az, amit a Nílus deltájának neveznek s mely Egyiptom legműveltebb és legtermékenyebb földje. Szélessége a tenger mentén 280 km, hossza a csúcsponttól a tengerig 150 km. Egyiptom egész művelt területe 5,500,000 feddán (1 feddán 0-42 ha), vagyis 2-5 millió ha, melyből 3,500,000 feddán a Deltára esik. Van még 2 millió feddán (900,000 ha) föld, melyet lecsapol ássál, sótalanítással és öntözéssel még művelhetővé lehet tenni. A delta esése a delta fölötti folyószakasznak esésével egyezik. A deltán egyes elhagyott folyóágak hullámossá teszik a térszínt ; e régi ágak a vizek lecsapoló árkaiul szolgálnak. Egyiptomban alig esik. Alexandriában 0-2 m, Kairóban 0-028 m az évi eső ; délebbre semmisem esik. Egyiptomban ezért csak öntözéssel lehet termeszteni. Az öntözött, buján termő földek mellett átmenet nélkül helyezkednek el a sivatagok, melyeken csak itt-ott van egy-egy oázis. A XIX. század közepéig az árasztómedencerendszerrel öntöztek. Minden esztendőben ugyanis a Nílus július végén fölárad s növekedik októberig, midőn eléri maximumát, mely körülbelül 9 m-re van a kisvíz fölött ; majd apadásnak indul s november 15-e táján eléri ismét rendes állapotát, A régi egyiptomiak töltéseket emeltek a folyó két partja mentén, a partoktól bizonyos távolságra, hogy az árvíz ne jöjjön közvetlenül földjeikre, majd a hosszanti töltésekből kiindulva kereszttöltéseket készítettek a magaslatokig. Ily módon a völgyet és a deltát 5000—40,000 feddán nagyságú medencékre osztották, melyekbe, ha a kellő idő elérkezett, csatornák segítségével bevezették a vizet, mely 0-75—1-5 m magasságra borította el a medencéket. A víz itt 50—70 napig állott és a Nílus leapadásakor visszavezették a folyóba. Ekkor aztán minden előzetes művelés nélkül elvetették a magot (búzát, tengerit), s megvárták az aratást, mely március, vagy április hónapban következett be. Ez aratás bőséges eredményű volt, mert Egyiptom termékenysége már az ókorban is híres volt. Ezt a Nílus titokzatos összetételű, termékeny iszapjának tulajdonították. A tudományos vizsgálódások, főként Bonaparte 1798-i vállalkozása alkalmá-