Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

Kivonatok, mellékletek - Melléklet a 4. számhoz

31 val kisütötték, hogy «a Nílus iszapjának semmi különössége nincsen s vele összehasonlítható bármely középtengeri folyóé, pl. a Rhône-é. Egyiptom termékenységének igazi oka ma már ismeretes. A gabona learatása után március, vagy április hónapban az augusztus—szeptemberi elöntésig a föld a nap hevének van kitéve, mely a kiválóan agyagos földet összevissza hasogatja. A talaj ily módon természetes úton mélyen megmunkálódik, átjárja a levegő, a meleg, a fény úgy, hogy midőn a víz megérkezik reá, nagy vastagságban átáztathatja s beleadhatja minden termékenyítő erejét. De a medencés elárasztásnak két baja volt : 1. csak egy termést adott évenként ; 2. a hosszú tenyészidejű, téli növények, mint a gyapot, cukornád termesztését nem engedte meg, mert tél idején a víz alacsony és csekély mennyiségű volt. Már pedig a NIX. században éppen ezek a növények nagyfontosságúak lettek a világon s nagyon is gazdaságosaknak mutatkozott a termesztésük mindenütt, ahol csak lehetett őket termeszteni. Hogy Egyiptomban meghonosíthassák e két növény termesztését, meg kellett változtatni az öntözés módszerét. Hogy a régi és megrögzött öntözőmód helyett újat hozzanak be, hozzá egy nagytekintélyű és energiájú ember kellett ; ez volt Mehemet Ali, ki a modern Egyiptom gazdasági boldogulásának megteremtője. A delta megöntözése céljából a Nílus vizét meg kellett emelni s ezért Mehemet Ali megbízta Mougel bejt a Nílus legalsó gátjának elkészítésével. Ez a gát kettős : az egyik rész a Nílus nyugati, Rosette-ágában van, a másik, mintegy 1 km-nyi térszíntől elválasztva a keleti, Damiette-ágban. Az előbbi 465 m, az utóbbi 535 m (?) hosszú. Mindkettő 61 ívből áll, melyek közül 59 drb 9 m, és 2 drb 5-5 m nyílású, elválasztva 2 m vastag pillérektől. A gátak egységes fenékfalazaton épültek, mely a Nílus homokjára van alapozva. A gáton, a fenéktől 10-5 m magasságban, van a híd. A fölemelt víz 15-5 m tengerszínfeletti és 5-5 m kisvíz fölötti magasságú. Azonban mikor a gátat üzembehelyezték, mozgások és repedések mutatkoztak rajta úgy. hogy az 5-5 m-es duzzasztás helyett csak 2 m-re duzzasztották a vizet. Midőn az angolok vették át Egyiptom fölött a protektorátust (1885-ben), fúrások és cementfecskendezés segítségével eltömték a repedéseket, kiszélesítették a fenékfalazatot fölfelé, hogy a szivárgás útját meghosszabbítsák és palánkfalat is vertek le a fenéken keresztül. De mindez nem volt elég biztosíték s a vizet nem merték az előirányzott 5-5 m magasságra duzzasztani. 1895-ben mindkét gát alatt egy-egy kilométerre, 2 m magas fenékgátat építettek úgy, hogy a főgát duzzasztása 3-5 m-re redukálódott. A fenékgát 30 m-ként épített kereszt- és az őket összekötő hosszanti falakból áll s az így támadt szekrényeket kőhányással töltötték meg s reá burkolatot falaztak. Mind e munkálatokat víz alatt végezték, sajátságos készülékek segítségével. A fenékgát 450,000 fontba, a gátbiztosítás 470,000 fontba került. Árvízkor a gát nyitva van s alig duzzaszt valami csekélységet. Kisvízkor a gátat lezárják úgy, hogy semmi se folyjon el a vízből. De a fenékgát alatt nem meszsze a víz mégis jelentkezik s mindkét ágban mintegy 50—50 m

3 folyik le. Ezt a vizet is kiszivattyúzzák az ágmenti birtokosok. A gáttal duzzasztott vizet 3 nagy csatorna vezeti el ; egyik a deltától keletre, másik nyugatra, harmadik magára a deltára viszi a vizet. A víz szétosztása a legnagyobb gonddal történik a 3 ágban. A gátak és fenékgátak a hajózást nem szakítják meg ; mindenik mellett 1 vagy 2 csegét építettek.