Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - IV. Dr. Réthly Antal: Az Alföld csapadékviszonyai és a fásítás mikrometeorológiai indokolása

68 Ezek után nem is foglalkozom az államtitkár úrnak ehhez fűzött észrevételeivel. Értekezésemben tisztán kifejtett felfogásomat, az emberi kéz beavatkozásának mikroklimatikus körülményeiről, alábbi idézettel igazolom : „Ezek (a légnyomási hatásközpontok) olyan erősek, hogy azok mellett minden emberi beavatkozás, minden korrektívum : erdőírtás, fásítás, lecsapolás, ármentesítés, öntözés, tófelületek létesítése stb. elenyészően kicsiny. Nem azt mondom, hogy ezek a munkák helyileg, aránylag kicsiny területen kis távolságokra némi mikroklimatikus befolyásúak nem lehetnek, csak azt hangsúlyozom, hogy ezek egyikének sincs mélyreható, vagy térben és időben messzire kiterjedő éghajlatmódosító hatása. A lecsapolás nem ronthat az éghajlaton, a fásítás és öntözés nem javíthat azon, mindezek alkalmasak arra, hogy éghajlatunkhoz alkalmazkodva, olyan javító tényezők legyenek, amelyek annak szélsőségeit csak helyileg csökkentsék. Az éghajlat marad a régi, de kártevéseit csökkenteni tudjuk, mert alkalmazkodunk hozzá, mint az ember például ruházatával, élelmével stb. is alkalmazkodik a télhez, nyárhoz, éghajlati szélsőségekhez egyaránt." (2) (15. oldal.) Ezt a felfogásomat ma is vallom, jóllehet az államtitkár úr túlságos óvatosságot talál kifejezéseimben, mert a helyi javító tényezőknek mégis némi tért engedek. De azt hiszem, elég határozottan kidomborítottam ama nézetemet, hogy ezekhez a külső beavatkozásokhoz nagy várakozásokat fűzni nem lehet, ezeknek csak helyileg korlátolt, kicsiny méretű következményei, szóval csak mikroklimatikus eredményei lehetnek. Hogy felfogásomat ezúttal nem a „fölös óvatosság" sugalmazta, hanem régebbi tudományos meggyőződésem, azt igazolhatom azzal, hogy már 1920-ban (midőn még „mikroklíma" elnevezésről szó sem lehetett) hasonló véleményt nyilvánítottam egy kisebb dolgozatomban (4). amelyből a következőket idézem : „A fásítás kérdését a múltban nem a nemzetnek tragikus kényszerhelyzete állította előtérbe, hanem hazánk időjárásának szélsőséges volta, mert sokan azt vélték, hogy amint befásítjuk az Alföldet, akkor a klimatikus szélsőségek megszűnnek és az Alföld éghajlata a mezőgazdasági termelés szempontjából kevésbbé lesz veszedelmes. Azzal a kérdéssel, hogy mennyiben módosítja az erdőség valamely terület éghajlatát, nem akarok foglalkozni, hiszen ez egy agyonvitatott kérdés, amelynél a vitatkozók által elfoglalt szélső álláspontok között éppen középütt lesz az igazság. Hazánk adott helyzetében tény az, hogy az Alföldet fásítanunk kell, kétségtelen, hogy annak nemcsak nemzetgazdasági előnye és haszna lesz, hanem bizonyos mértékig legalább a környezet éghajlatát is módosítani fogja, . . ." A mikroklíma körüli vitát a magam részéről ezekkel tisztázottnak kell tekintenem és állásfoglalásomhoz nem hívtam az 1927-ben megjelent Geigert segítségül. Az államtitkár úr azzal a következetlenséggel vádol, hogy mégis elismerem a művelés allatt álló földnek csapadéknövelő hatását, midőn a Hortobágy közepén lévő szikes kopár talajt szembeállítom a szomszédos mezőgazdasági művelés alatt álló területtel. A növényzettel benőtt terület mikroklimatikus előnyeit egyáltalán nem vontam kétségbe, de az ezt felülmúló hatást ma sem fogadhatom el. A Horto-