Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - IV. Dr. Réthly Antal: Az Alföld csapadékviszonyai és a fásítás mikrometeorológiai indokolása

69 bágyra vonatkozóan egyik állításom még megerősítésre szorul, vagyis még újabb megfigyelésekkel igazolandó. Ha tévedtem volna, nem fogom restelleni annak nyiltan is kifejezést adni. Minthogy a szakmámmal összefüggő hazai irodalmat évek óta érdeklődéssel követem, az államtitkár úr figyelmeztetésére az erdőtelepítésekről megjelent munkálatok tanulmányozására vonatkozóan nem volt szükségem. Igaz, hogy azt a munkát, amelyre mint alapvetőre hivatkozik, nem igen használtam fel, bár nyelvezet tekintetében finoman kicsiszolt élvezetes olvasmány, azonban tárgyilag sok téves felfogást tartalmaz, amikre azonban itt kitérni nem óhajtok. Ezekután azonban reátérek a fásítási törvényre és különösen annak indokolására. Az alföldi erdők telepítéséről és a fásításokról szóló 1933. évi XIX. t.-c. (5) 1. §-ában ez áll : ,,A Magyar Alföld mezőgazdasági termelésének előmozdítása — továbbá az egészségügyi és klimatikus viszonyok megjavítása érdekében .... erdőket kell telepíteni és facsoportokat — szélfogókat -— vagy fasorokat kell létesíteni." Ez a fogalmazás annyiból félreérthető, mert nem mondja meg, hogy milyen méretű klimatikus változásokat remélnek a fásítástól. Több, mint valószínű, hogy az 1920—21-ben készült és 1923-ban elfogadott törvényt az 1927-ben bevezetett mikroklíma fogalmára nem lehetett alapítani. Lássuk, mit ír az indokolás hazánk, illetve az Alföld éghajlatáról, amelyet a törvényjavaslat készítője megjavítani óhajt : Általános indokolás 5—8. bekezdései (97. oldal). ..Köztudomású dolog, hogy az alföldi időjárás szélsőségekben mozog. A tropikusán forró nyarat, száraz ősz után, szigorú tél követi. A tavasz rövid és csapadékszegény, a gazda által óhajtva remélt májusi esők helyett igen gyakran kánikulai forróság aszalja a mezőt. De azért nem egyszer még május végén is félni kell attól, hogy valamelyik reggelen a késői fagy tönkreteszi a gyümölcsfák szép reményre jogosító virágait és a korán fejlődésnek indult mezőgazdasági növényeket. Az egész Alföld éghajlata csapadékban szegény, levegője száraz. A tropikus nyári forróságban a tüzes napsugaraktól eltikkasztott növényzet nélkülözi a hegyvidéken olyan gyakori esőt és fonnyadt hajtásait az üdítő reggeli bőséges harmat csak ritkán frissíti föl. Annál gyakoriabbak a szelek, amelyek rónáin gátat sehol sem találva, igen sokszor káros viharokká fokozódnak, amelyek aztán a talajnak — a csapadék elégtelensége miatt amúgy is csekély — nedvességét idő előtt elpárologtatva, megfosztják a növényzetet erőteljes fejlődésének első feltételétől és a laza összetételű homoktalajt a szemcséit összekötő nedvességtől megrabolva, a szelek játékává teszik ; a kötött szikes talajt pedig csontkeményre szikkasztják." ,,A késő őszi és a kora tavaszi szelek Alföldünk homoki mezőgazdaságának állandó veszedelmei. A gyakran ismétlődő és sokszor napokon át tartó őszi és tavaszi szelek az Alföld fátlan síkján akadálytalanul végigszágiddva gyakran a vihar erejéig fokozódnak és a vetés alá meglazított homoktalajt felragadva, felhőszerűen hordják magukkal. Nem ritka az az eset, hogy a fa és szén helyett eltüzelt szalma hiánya miatt kellően meg nem trágyázott