Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - III. Dr. Aujeszky László: A Duna vízjárásának meteorológiai vonatkozásai

62 időnként az őszi és téli évszakban átlagosan minden 2—3 hétben erőteljes stacionaer frontok helyezkednek el. Leggyakrabban ugyan a dévényi átjárón fekszik keresztül a front, de olykor az Erdőskárpátok alacsony gerincszakasza felett találjuk meg. E frontok északnyugati oldalán hideg levegőék fekszik a talajon, amelyre dél felől jóval melegebb légtömegek kúsznak fel s a dél felől érkező úgynevezett meditterrán vagy szirokkó-levegő felsiklása bőséges esőket hullat. Még erősebben domborodik ki a felsikló szirokkólevegő hatása a jobboldali konfluensek, nevezetesen a Dráva és Száva vízjárásában. Mentől délebbre haladunk a Dunántúlon, annál erősebbnek találjuk az őszi meditterrán csapadékmaximumot a nyári monszun csapadékmaximumhoz képest. Amint említettük, a stacionaer felsiklófrontok legtöbbször a Keleti Alpok mentén, a dévényi átjárón keresztül fekszenek. Tőlük nyugatra és északra ékalakban elhelyezkedő hideg sarkvidéki levegő borítja a talajt, a hideg levegőpárna felett a meleg mediterrán levegő pedig emelkedésre és csapadékképzésre kényszerül. A kétféle levegő közti nagy ellentét miatt sok csapadék keletkezik, a front mozdulatlansága miatt pedig a csapadék állandóan ugyanarra a vidékre hullik. Ezek a jellegzetes stacionaer felsikló frontok nyáron ritkák, télen elég gyakoriak. Ezért a Dráván, Száván és az Aldunán a nyári nagy árhullámot késő őszi árvíz is szokta követni, amely Bogdánfy szerint Orsovánál november végén, vagy december elején tetőzik. Világosan kitűnik ebből, hogy a Duna alsóbb szakaszainak vízjárását milyen jelentékenyen befolyásolja az úgynevezett mediterrán-légtömegekből származó csapadék (szirokkócsapadék). Bár ezekben a meteorológiai helyzetekben a talaj mentén rendszerint hűvös van és gyenge, vagy mérsékelt északi áramlás uralkodik, azért a felsőbb rétegek átvizsgálásakor mindig kimutatható, hogy az esőzés a magasban dél felől érkező felsikló-szirokkó levegőnek köszönhető. Minthogy azonban a Dunának magyar területen egészen a Dráváig nincs jelentékenyebb jobboldali konfluense, a Duna csak a Dráva-toroktól kezdve érzi erősen ezt az úgynevezett mediterrán hatást. A későőszi árvíz az alsó Duna jellemző sajátsága marad. VII. Az eddigiekben csak a nagy csapadékhullások keletkezési feltételeivel foglalkoztunk, amivel természetesen még nem merítettük ki a Duna vízjárását irányító időjárási tényezőket. A csapadékhulláson kívül az ilyen nagy vízrendszer életének alakulásába még sokai finomabb és bonyolultabb időjárási hatások is belejátszanak. A csapadék csak szükséges, de nem elegendő feltétele az árvizek keletkezésének. Amikor nagytömegű csapadékvíz már rendelkezésre áll, akkor a természet ezzel a nyersanyaggal még igen sokféleképen gazdálkodhatik. Árvízi szempontból döntő jelentősége van a hőmérsékletnek. Minden folyómeder emésztőképessége lényegesen csökkenik, amikor jég van benne. Ugyanaz a vízmennyiség megfagyott állapotban kisebb sűrűségű, tehát több helyet foglal el a mederből. Ennél sokkal fontosabb hatása azonban a kifagyásnak az, hogy a medersúrlódás lényegesen megnövekedik, a víz lefolyása tehát meglassúl. Végül a jég csaknem egészen el is torlaszolhatja a medret, úgy, hogy a vízfolyás számára csak a keresztszelvény töredéke marad szabadon. Ezért a fagyás és olvadás kérdései