Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - III. Dr. Aujeszky László: A Duna vízjárásának meteorológiai vonatkozásai

63 életbevágó fontossággal játszanak bele a Duna minden koratavaszi áradásának történetébe. Az egész esztendő folyamán fontosak a Duna vízjárására az északi, centrális és keleti Alpok hőmérsékleti viszonyai. A hóolvadás, a jégárak olvadóinak vízbősége és a lavinaomlások elsősorban ezeken múlnak. Másik fontos időjárási tényező a Duna vízjárása tekintetében a szél. Amíg a csapadék keletkezésében (mint láttuk) a magassági széleloszlás volt a döntő hatású, addig a már lehullott csapadék további sorsa tekintetében a talaj menti szélnek van szerepe, mert ez befolyásolja az elpárolgást. Minél hevesebb és minél örvénylőbb a talajmenti szél, annál szomjasabban szívja magába a felszíni vizeket. A felszíntről elpárolgó víz kapilláris úton a mélyebb talajrétegekből pótlódik. A szélben kiszárított talaj maga is szomjassá válik és így a később bekövetkező esők nagyobb százalékát fogadja magába. A mozdulatlanul fekvő, stacionaer frontok ebből a szempontból is veszedelmesek : lomha légjárásuk mellett alig van elpárolgás. Az elpárolgás természetesen nemcsak a szél erejétől és örvénylésének mérté kétől függ, hanem attól is, hogy a levegő milyen hőmérsékletű és máris mennyi pára van benne. A torlódási esők alkalmával és a stacionaer frontok hideg légtömbjében az elpárolgási feltételek ebből a szempontból is kedvezőtlenek, mert a hőmérséklet alacsony és mert az eső folytonosan ugyanabba a légpárnába hull bele, ott maga is párolog és egy-két nap alatt annyira telíti a talajmenti levegőt vízpárával, hogy a talajon az elpárolgásnak egészen meg kell szűnnie. A szél, szárazság és hőmérséklet különleges kombinációját találjuk a főhn jelenségében. Amint fent említettük, főhnnek a hegységben átbukó szelet nevezzük. A gerincek mögött lezuduló levegő sűrűbb rétegekbe ér, erősen összenyomódik, aminek következtében felmelegszik és nagyon páraszomjassá válik. Az akadályokon átkelő szél ezenfelül mindig örvénylővé is lesz, ami szintén fokozza az elpárlgást. Néhány órás főhnvihar gyorsabban végez a téli hótakaróval, mint soknapos tavaszi napsütés. A főhnt erőteljes olvadás és veszedelmes lavinaomlások szokták követni. A fagyhatár esetleg néhány óra alatt több kilométerrel magasabbra kerül. A teljes olvadékvíz a folyómedrekbe szerencsére nem jut bele, mert az áramlás nagy páraszomj úsága következtében annak jelentékeny része elpárolog. Veszedelmes dolog azonban, hogy a főhnvihar az Alpokban majdnem mindig úgynevezett praefrontális jelenség, vagyis megelőzője egy nyugat, vagy északnyugat felől felvonuló esőfrontnak. Már a nyugat felől érkező eső is veszedelmesen súlyosbíthatja a főhntermelte hólé lefolyását. A még el nem olvadt havat ilyenkor az eső mossa bele a folyómedrekbe. Ha pedig a front északnytigat felől érkezik, az északi Alpokban torlódási hatások folytán különösen sok csapadékot fog adni, ami az árvízveszedelmet még súlyosabbá teszi. A leírt okok miatt a Duna nyári árhullámát még egy koratavaszi árhullám szokta megelőzni, melyik aszerint erősebb, vagy gyengébb, hogy a téli hótakaró mennyiben volt gazdag, pusztulása mennyiben volt heves és azt nem kísérték-e túlságosan erős frontális, vagy torlódási esők. Kisebb mértékben jelentkeznek ugyanezek a hatások a Tisza vízgyűjtő területén, ahol a téli hófelgyülemlés nem olyan nagyarányú és ahol a tavaszi esőzések kevésbbé hevesek. Az erdélyi folyók, különösen a Maros vízjárása erősen