Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - XI. Szakirodalom

710 Prof. Dr. phil. H. Helfer : Übermässiger Wasserpflanzenwuchs und seine Bekämpfung. (A vízinövények túlságos elszaporodása és irtásuk.) Kleine Mitteilungen für die Mitglieder des Vereins für Wasser-, Boden- und Lufthygiene E. V. 10. évf., 161—181. old. Berlin

—Dahlem. Hiv. kiadás. 1934. Megszoktuk, hogy a természetes élővízű tavak képét

1 vízinövények élénkítik. A vízinövények minősége és mennyisége számos feltételtől függ, melyek között nem utolsó helyen a víz összetétele áll. A növények adják az alacsonyabb állati élet táplálékát, amely viszont a növényi tápanyagokat a halak számára könnyen felvehetővé alakítja át. Ezenkívül szükség van azonban a vízinövényekre, részben azok oxigénképző tulajdonságánál fogva, másrészt, mert a halaknak búvóhelyet szolgáltatnak és a partokat a hullámverés okozta elhabolás ellen is megvédik. Amennyire fontos és szükséges a növényzet jelenléte, éppannyira terhes, sőt sok esetben káros lehet, ha rendkívüli mértékben szaporodik el. Ilyenkor elvonja a víztől a levegőt és világosságot, a talajból a tápanyagokat. A vízben csökken a planktonképződés, gyérül a haltáplálék, a talajt az elpusztult növényi vázrészek, rostok vastag rétege fedi be s ezzel az a halászat szempontjából értéktelenné válik.

2 De nemcsak a víz feletti növények túlságos elszaporodása lehet hátrányos, hanem a vízben úszóké is, a poétikus vízililiomtól egészen a mikroszkópi kicsinységű algákig. Az alacsonyabbrendű növényzet túlságos elszaporodása azt jelzi, hogy a víz biológiai összhangja megváltozott, esetleg nagyobb mennyiségű szennyeződés került bele stb. Az alábbiak a túlságosan elszaporodott vízinövények irtását, ritkítását tárgyalják. A vízinövények teljes kipusztítására éppen az előadott természeti előnyöknél fogva nem gondolhatunk. A védekezés tárgyalását megelőzően célszerűnek látszik a 3 csoportba sorolható növényfajok felsorolása. a) Víz feletti szárú és levélzetű növények (Uberwasserpflanzen) : a nád, káka, gyékény, sás stb. (Phragmites, Typha, Glyceria, Sparganum, Acorus, Juncus, Scirpus, Equisetum, Sagittaria, Alisma, Butumus, Iris). b) A vízben úszó, de a talajhoz kötött növények, általában a víz színéig emelkedő szárral és a vízszínén fejlődő levélzettel : tavirózsák (Nymphaea, Nuphar, Limnanthemum, Hydrocharis, Polygonum, Lemna). c) Vízalattiak, amilyenek a hinárok és az algák (Potamogeton, Ceratophyllum, Myriophyllum, Ranunculus, Elodea, Spirogyra, Cladophora). A sekélyebb vizű parti övezetben élőkön kívül ide sorolhatnánk azt a számos növényféleséget, mely künn a parton, annak túlnedves talajában él, s melyeket a botanikus „Aquaticus", „Palludosus", „Palustris" stb. névvel jelöl. Ez utóbbiak azonban nem tartoznak azok közé, amelynek irtásmódjáról a következőkben szó lesz, mert azok kifejezetten vízben élők, amelyeket a német halászat „Harte Flora" elnevezéssel jelöl meg. Az élővizek, vízfolyások medrének jókarbantartását az egyes országok vízi és halászati törvénye írja elő. Ez a kötelezettség a porosz törvény szerint (Vízjog 19. §.) nem éppen szigorú. A vízinövények eltávolítását a vízrendőri hatóság akkor szabályozza, ha a vízinövények irtása, vagy az irtás megszüntetése közérdekből szükséges. Egyébiránt a vízfolyások hasznosítása, éppígy a vízinövények irtása és értékesítése a parttulajdonos joga, amit csak az a feltétel köt meg, hogy káros ne legyen. A halászati törvény a növények irtását a tavaszi évadban, részben halászati érdekből, másrészt a növényzet között fészkelő vízimadarak védelme érdekében tiltja. 1 Az élővíz kifejezést azért használtam, mert vannak természetes tavak, amelyek azonban szikes sós tartalmuknál fogva csak holt víznek minősíthetők. Ilyen tavakban, vagy azok partján buja vegetációt sohasem találunk. 2 A nádtermő tavaink lecsapolása után visszamaradó területeket éppen azért lehet csak igen nagy áldozatok árán mezőgazdasági művelésre alkalmassá tenni, mert azon vastagon fekszik az elmállott növényrostok laza rétege, amit sem szántani, sem legeltetve tipratni nem lehet.