Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - III. Dr. Aujeszky László: A Duna vízjárásának meteorológiai vonatkozásai

60 A mellékelt ábra olyan időjárási helyzetet mutat, amikor a főhosszfeltételek nincsenek teljesítve és így a hegység déli és északi lejtőjén egyidejűleg bőséges csapadék hullik. A hegység mögött tehát nem keletkezik mindig főhn, hanem csak abban az esetben, amikor a hegymögötti tér nincs kitöltve. A kitöltetlenség előáll például akkor, amikor valamilyen meteorológiai ok kiszívja a hegység mögött nyugvó légtömegeket. Röviden összefoglalva úgy mondhatjuk, hogy a hegységhez érő front csapadékterülete mindig megerősödik a hegység elülső oldalán, de csak bizonyos esetekben gyöngül a hegység mögött, nevezetesen abban az esetben, ha egyúttal a kitöltetlenség (főhn ) feltételei is teljesítve vannak. A főhnfeltételek gyakrabban teljesülnek, mint nem. Ezért régebben elterjedt nézet volt, hogy a hegységek minelig felfogják az esőt. Nyilvánvaló, hogy ez merész általánosítás volt, mert a kitöltöttség eseteiben az eső átkel a hegységen, ezekben a ritkább esetekben tehát szó sem lehet például a Kárpátok csapadékvédő hatásáról. Ezek előrebocsátása után már meg tudjuk állapítani, melyek azok a meteorológiai folyamatok, amelyek rövid idő alatt nagy csapadékmennyiségeket vethetnek a Duna vízgyűjtő területére. Egyrészt bő csajpadékhozamú frontok, másrészt a vízgyűjtőterülethez tartozó hegyek lejtőit öntöző erőteljes torlódási esők. A frontcsapadék a vízgyűjtőterület bármely részében bőséges lehet, a torlódási esők pedig csak földrajzilag előírt területeken, tudniillik, a hegységek széloldalán jelentkezhetnek. Amikor azonban egy erőteljes front vándorlása közben éppen torlódási vidékre érkezik, a kétféle hatás összegezőelik és minden mást felülmúló rekordcsapadékok hullanak le. Klasszikus területe ennek a Duna vízgyűjtőjében a Salzkammergut, ahol a nyugat és északnyugat felől felvonuló frontok a torlódás miatt megsokszorozódott erővel ontják a csapadékot, Nagyon érdekes, hogy a Dunamedence nagy csapadékainak keletkezési okait már három évtizeddel ezelőtt megjelölte Bogdánfy Ödön, a kiváló magyar vízrajzi kutató.

1 Hogy az ő akkori megállapításai nagyjában ma is fedik ismereteinket, az annál elismerésre méltóbb, mert Bogdánfy e munkája évtizedekkel előzte meg a csapadékkeletkezés lényegére vonatkozó ismereteink kifejlődését. Bogdánfy már akkor világosan látta, hogy a Felsőduna csapadékellátásában' legnagyobb része az Északialpok torlódási esőzésének (illetve havazásának) van. A középső Dunaszakasz (Dévénytől a Dráva torkolatáig) ilyen eredetű esőt természetesen nem kaphat, azért ezen a vidéken a frontális eredetű csapadékra terelődik a súly. Vannak olyan frontok, amelyek úgy mozognak, hogy a Felsőduna vízvidékén először torlódási jelenségeket is váltanak ki, azután a kárpáti medencébe érve, meglassulnak, vagy egészen stacionerekké válnak. Ilyen esetben tehát ugyanaz az időjárási folymat először a Felsődunán, később pedig nálunk okoz bőséges csapadékot. A frontok stacionerré válása legtöbbször abból ered, hogy az északnyugat felől előnyomuló hidegebb óceáni levegő az Alpok zárófalának végén szemben. 1 A természetes vízfolyások hidraulikája. II. Budapest. 162—182. 1.