Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - V. Trummer Árpád: A folyók szakaszjellege és az alföldi öntözések

507 viszonyítva, nagyobb sebességűek, mint az alsószakaszjellegű vízfolyásokon s ezért a műveket erősebbre kell építeni, mert a gyengébb szerkezetű építményeket az árvizek könnyen megrongálják és elpusztítják. Az alsószakaszjellegű folyók szabályozása ha nem is lehetetlenség, azonban annyi bizonyos, hogy csakis állandó gondos fenntartás mellett lehetséges. Ali ez különösen akkor, ha az alsószakaszjellegű folyó nagyesésű. A kisesésű és finom homokot szállító folyószakasz szabályozása után rendszerint elegendő a feltöltött anyag állandó kotrása vagy eltávolítása. Ha azonban a hordalék durva, akkor a műveket is megrongálja és azok állandó gondos javítás nélkül gyorsan elpusztulnak. Hazánkban ilyen folyószakasz volt a Bialka folyó alsó — Újbéla szepesmegyei község határába eső — szakasza. Ennek esése kilométerenként 10—12 m volt s a 3 méter sebességű árvíz 25—30 cm átmérőjű kavicsokat görgetett. A folyó a kavicskúp tetején 3—4 ágban kalandozott. A szabályozás feladata egységes állandó meder létesítése volt, hogy a folyón túl lévő községhez való közlekedés egy állandó híddal legyen biztosítható. Az alig 3 km-es szakasz szabályozása 15 évig tartott és csak állandó, a már elkészült művek javításával és helyreállításával sikerült odáig jutni, hogy a híd helyéig érő 2 km hosszú szakasz egységes mederbe kerüljön. A munkát 1914 óta nem volt alkalmam látni, de meg vagyok győződve, hogy a háború alatti és utáni évek — hacsak nem folytatták a megkezdett munkát — a műveket teljesen tönkretették és ma már a Bialka-folyón ismét az eredetihez közel hasonló állapot uralkodik. * A szakaszjellegek megállapításával kapcsolatban Cholnoky kifejtette azt az álláspontját, hogy a középszakaszjellegű folyók kevésbbé alkalmasak az öntözésre s ez alapon a Magyar Alföld öntözésének lehetőségeiről meglehetősen kedvezőtlen képet rajzol. Mindazt, amit a vízkivétel nehézségeiről mond, feltétlenül elfogadhatjuk, ám ennek ellenére sem állanak helyt az alföldi öntözésekre vonatkozó megállapításai. Ennek oka abban rejlik, hogy Cholnoky az öntözések gazdaságosságának egyedüli alapjául a vízkivételt vette, noha ez a jövedelmezőségnek csak egyik — sokszor nem is a legfontosabb — tényezője. Az kétségtelen, hogy az alsószakaszjellegű folyókon a víz kivezetése egyszerű, így például, a szintén alsószakaszjellegű Durance-folyón egyszeri! rőzse- és kőművekkel terelik ki a vizet az öntöző-csatornákba. De ez még korántsem jelenti azt, hogy ilyen esetben feltétlenül olcsó és gazdaságos az öntözés. Másutt, például Kanadában, a Saskatchewan-folyó vidékén, a Bow-Riveren magas gátakkal veszik ki a vizet és az öntözés mégis olcsóbban végezhető, mint a Durance-menti Provenceban. A kezdetleges, mondhatnám népies eredetű öntözéseknél a víz kivételének lehetőségét valóban csakis az alsó- vagy középszakaszjellegű folyó adja meg, hiszen a fejletlen technika miatt a beágyazott medrű mély folyókon nem képesek megfelelő duzzasztóműveket építeni. Ilyen folyókon inkább a vízemeléshez folyamodnak. E tekintetben a Belső-Ázsiában levő régebbi és újabb öntözésekre való hivatkozás bár helytálló, de nem perdöntő. Hiszen a technika mai állásánál berendezett műöntözéseknél láthatjuk, hogy a fenti szempont már kevésbbé fontos és ezeknél a folyó középszakaszjellege az öntözésekre nézve egyáltalán nem jelent akadályt. A középszakaszjellegű folyók vizét kulturált országokban az ősi árasztó módszerrel a folyók völgyébe kiterelni nem lehet. De duzzasztóművek segítségével