Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - V. Trummer Árpád: A folyók szakaszjellege és az alföldi öntözések

508 fölemelt vizet öntözőcsatornákkal el lehet vezetni és rendszeres öntözést lehet végezni. Helyenként az ősi módszerről már át is tértek az ilyen öntözésre. A Nilusnak a deltától délre terjedő középszakasz jellegű medrén is sorban épültek fel a duzzasztóművek éspedig nem is csekély vízemeléssel. Például a Delta-gát duzzasztása a vízálláshoz képest 10-5—15-0 métert tesz ki. Es éppen ez az emelés tette lehetővé az egyiptomi földek jobb és olcsóbb öntözését. Az ausztráliai Murray és az északamerikai Colorado részben szintén középszakasz jellegűek és ennek ellenére a folyók völgyében mégis nagyterjedelmű öntözéseket teremtettek meg. Hogy tisztán láthassunk a kérdésben, vizsgáljuk meg az öntözés feltételeit és költségeit. A költség három tételből adódik: 1. a vízbeszerzés, 2. a vízszállítás és 3. a szétosztás hányadából. Ha a bevételből a fenti tételek törlesztését biztosítani tudjuk, akkor az öntözés jövedelmező és gazdaságos. Még akkor is, ha a vízkivétele valamely középszakasz jellegű folyón történik. Ellenkező esetben nem gazdaságos még akkor sem, ha a vízkivétel alsószakaszjellegű folyószakaszon van. Az, hogy alsószakaszjellegű folyókon a vízbeszerzés egy alacsony duzzasztómű segítségével olcsón lehetséges, még nem jelenti a gazdaságos öntözést. Például a Canal de Marseille vízkivétele a Durance-folyón alig számbavehető költségű kezdetleges építmény, de a csatornamenti öntözések mégse mondhatók olcsóknak, mert a 83 km hosszú és x/

5 részén alagútban haladó főcsatorna drága építmény. Vagyis itt a víz szállítása kerül sokba. Vannak természetesen olyan esetek is, mikor a vízszállítás is olcsó. Az említett példával csak arra akartam reámutatni, hogy csakis ennek alapján még nem lehet a kérdésben dönteni. Az alsószakaszjellegű folyókból való vízkivételnek az olcsóság mellett vannak más hátrányai. A kezdetleges duzzasztóművet minden nagyobb árvíz megrongálja, esetleg el is sodorja. A folyó a főmedrét időnként megváltoztatja, ami a duzzasztógát áthelyezését teszi szükségessé. A hordalékmozgás árvizeknél igen erős, de még középvizeknél is jelentékeny. A hordalék egyrésze a csatornába kerül és onnan ki kell emelni, ami szintén költséggel jár. Ez az állapot például a Durance-folyóból kiágazó öntözőcsatornákon a hordalékfogó berendezések ellenére is állandóan megvan. A völgy laza talajában haladó csatornáknál rendszerint olyan nagy az elszivárgás útján jelentkező veszteség, hogy a csatornákat nem egyszer burkolattal kell megvédeni. Középszakasz jellegű folyókon az egyszer megépült duzzasztómű véglegesen megmarad. A vízkivétel magasabb vízszínen történik, tehát a hordalék is csekélyebb és finomabb. Legtöbbször csak annyi, amennyit a víz elszállíthat. Megengedem, hogy a középszakaszjellegű folyókon épülő duzzasztóművek költségesebbek, mint az alacsony terelőművek, de viszont módot adnak a villamos energia termelésére is. Ha azonban azt a feltevést fogadjuk el, hogy a középszakaszjellegű folyókon kevés kivétellel mindig mesterségesen kell kiemelni az öntöző-vizet, akkor sem tesszük ezt indiai vízemelő kerekek kezdetleges rendszerével, sem az egyiptomi sadif-fal vagy hasonló szerkezettel. A vízemelés mai módja a szivattyúzás, ami már az indiai öntözéseknél is kezd meghonosodni. Ha a középszakaszjellegű folyón bármi okból nem építhetünk duzzasztóművet, akkor szivattyútelepet építünk. így van ez például a fattyúág jellegű Petit Rhôneon is. A szivattyúzás mai költsége a nálunk általában szükséges 6—8 méteres vízemelésnél, ha korszerű szivattyúberendezéssel végezzük, köbméterenként csak 0-3—0-5 fillér. Vagyis az egy kat. holdnyi öntözött területre a mi éghajlati viszonyaink mellett szükséges évi 2—3000 köbméter víz