Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - V. Trummer Árpád: A folyók szakaszjellege és az alföldi öntözések

506 haladna, még mindig nagyobb munkaképességet adna a folyónak, mint amennyi a vízmennyiség továbbszállítására elegendő. Ezzel a munkafölösleggel kezdetben a folyó a medrét alakítja ki kedvezőbben, ami a lazább talajban könnyen sikerül. Az ilyen egységes és mélyen beágyazott mederben a vízszállítás kisebb esésnél sikerül, mint a szélesen elterülő laposmedrű szakaszokon. A folyó tehát az így előálló fölös esését igyekszik a nagy kanyarulatokkal kiegyenlíteni, mert az egyensúlyi állapot csak úgy következik be, ha a folyó a rendelkezésre álló munkáját hosszabb úton emészti föl. A hosszabb úton való szállítás és erózió több munkával jár és az egyensúlyi állapot helyre áll. Ha az 1. képletben használt jelzéseket alkalmazzuk, akkor az L út helyett a hosszabb L' utat megtevő folyónál a munkaegyenlet : rQH = (M + M') + (E + E') 12. ahol M' és E' azt a munkaveszteséget jelentik, ami az egyensúlyi helyzet visszaállításához szükséges, vagyis, másszóval a kanyarulatokban — az L'—L úton — fölemészett munka veszteséget. A kanyarulatok alakulásánál tehát elsősorban a völgy geológiai felépítése játszik szerepet, mert ez teszi lehetővé, hogy a folyó aránylag csekély munkával is új mederbe terelje folyását. Ezt mindenesetre előmozdítja a Cholnoky-féle rezgőmozgás, a mellékvizek hordalékkúpja, sőt bizonyos f oly óknál a Baer-féle elmélet értelmében a Föld forgása is közrejátszik. Annak okát azonban, hogy ilyen szakaszon a folyó kanyarulatokat alkothat, a viszonylag megnövekedett munkaképességben kell keresnünk. Az a tény, hogy a folyó a felső szakaszon nem alkot kanyarulatokat, noha a fenti egyenletek értelmében a munkafölösleg ott is megvan, nem áll ellentétben az elmondottakkal. A felső szakasz szűk völgyének meredek oldallejtői kötött, sokszor kőzetből álló talajnemek s ezek útjába állanak a folyó kanyargásának. Ahol azonban módjában van (például völgy kiszélesedik), a vízfolyás ott is alkot kanyarulatokat, de a rendszeres kanyarulatképzéshez szélesebb, már feltöltött völgyfenék kell, aminek lazább talajában a folyó mély medret áshat magának és az ebben kisebb munkával történő vízszállítás révén felszabaduló munkafölöslegével a völgy egyik szélétől a másikig könnyen talál magának utat a meder kifejlesztésére. * A középszakasz jellegű folyókat elvileg tényleg könnyű szabályozni. Nemcsak azért, mert szabályos, mély medrük van, hanem főleg azért, mert a szabályozó művek hatására folyásukat könnyen változtatják meg. Az átmetszéseket gyorsan kifejlesztik és a szabályozóművek mögötti mederrészeket aránylag könnyen feltöltik. Azonban éppen ez a szabályozásra való nagy hajlandóság teszi a gyakorlatban nehézzé az ilyen folyók szabályozását, illetőleg az ilyen szabályozások megtervezését. A művek vonalozása, az átlagos mederszélesség, az átmetszések méretei, mind megannyi kényes pontok. Élesebb kanyarulatok gyakran járnak a védőművek alámosásával, különösen akkor, ha a szemben lévő és a vízfolyás sodrát éles görbületbe kényszerítő zátonyok megfelelő levágásáról nem gondoskodunk. A kelleténél hosszabb egyenes szakasz is könnyen elfajulhat. Figyelemmel kell lennünk azután arra is, hogy a középszakaszjellegű folyók árvizei a kisvizekhez