Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
3. szám - IV. Trummer Árpád: Vízmosáskötő rőzseművek
VIZMOSÁSKÖTÖ RŐZSEMŰVEK. írta : TRÜMMER ÁRPÁD. A rőzseművek jelentősége. A rőzseművek szerepe a vízmosáskötési munkáknál ma is jelentékeny, habár az újabb szempontok a művek fennmaradásának biztosítására és a hordalék visszatartására célszerűbbnek tartják a szilárd szerkezetű, magasabb fenékgátak építését. Ha ez a szempont helytálló is, a rőzseművek szerepe a vízmosások megkötésénél sok tekintetben még a jövőben sem lesz nélkülözhető. Részben mint kiegészítő műveké, a főágba torkolló kisebb oldalágaknál, részben pedig a lejtők megkötésénél s azonkívül a kezdeti állapotban lévő kisebb vízmosásoknál. Ha a költség kérdésétől eltekintünk és a fővölgy fenékesését kizárólag nagyobb kő- vagy beton-fenékgát beépítésével csökkentjük, még akkor sem gazdaságos a kis oldalágakban is ugyanilyen szerkezetű gátak építése, nem is szólva arról, hogy a túlságosan meredek vagy igen laza talajú oldallejtőkön a fásítást sikeresen csak hosszfonások védelme alatt tudjuk végrehajtani. A rőzseműveknek nagy jelentősége van a mezőgazdaság szempontjából is. A lejtőn kanyargó kis árokként kezdődő vízmosásban a legtöbb esetben elegendő néhány rőzsefonást építeni. Sajnos, gazdáink nem vetnek elég súlyt erre a fontos körülményre. A víz rombolását kezdetben tétlenül szemlélik és csak akkor kezdenek a veszély tudatára ébredni, amikor már a vízmosás széles és mély öble tátong földjükön és minden záporeső után nagy darabokban sodródik le az alámosott termőföld. Ilyenkor azonban már nem segít néhány kezdetleges rőzsefonás, sőt nem egyszer még a rendszeresen végrehajtott rőzseművek sem elegendők, mert a víz megnövekedett romboló ereje ezeket is tönkreteszi. A nagyobb, kifejlődött vízmosásokban már rendszeres eséscsökkentő és hordalékfogó fenékgátak kellenek, ami persze oly nagy költséggel jár, hogy azt a gazda erszénye nem bírja meg. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a kezdődő vízmosások továbbfejlődésének megakadályozására hivatott egyszerű rőzseművek nagy fontosságát és azt, hogy ezeket maguknak a gazdáknak kell megépíteni. Ilymódon egy kis jóakarattal, aránylag csekély költség árán, sok, nagy kárnak tudnák elejét venni. A vízmosások megkötése általában kettős feladat. Ezek egyike a lejtők biztosítása, másika pedig a fenékesés csökkentése. Mindkettő ugyanarra a célra vezet : a hordalékmennyiség csökkentésére. A rőzseművek mind a két feladatkörben helyet találnak, de céljuk és elrendezésük egészen más lévén, az alkalmazott rőzsefonások és gátak is más-más szerkezetűek. Az oldallejtők biztosítása. Az oldallejtők biztosítása a hordaléknak az oldalakról való lemosatását szünteti meg. A talaj szemcséi a meredek és kopár oldalakon nagy sebességgel lefutó víz erejének nem tudnak ellenállni és a lemosott talaj a völgyfenékre kerül-