Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - III. Szilágyi Gyula: Szennyvízkezelés befogadó vízfolyás mentén

46 3 A szükséges oxigénfelvétel tehát 558,000 g/nap 518,400 m? = 107 g/m

2jnap, ami a 2. számú ábra szerint 53%-os oxigén telítettségi foknál következik be, vagyis a folyóvíz oxigéntartalma 53%-ra csökkenik le, ami még felette van a határértékként elfogadott 40%-nak. A vízi növények által termelt oxigént biztonság okából nem vesszük figyelembe. E szerint tehát ehhez hasonló esetben meg lehetne próbálni, hogy a város szennyvizét jó ülepítés után minden további kezelés nélkül bevezetnék a folyóba, s amennyiben a későbbi megfigyelések a fenti számítást nem igazolnák, az ülepítő medencék után nagyobb megterhelésű, tehát kisebb méretű és hatásfokú oxidációs tisztító-berendezést lehetne beiktatni. Ennek az elgondolásnak mindenesetre előnye, hogy a tisztítótelep fokozatos fejlesztésének lehetősége teljes mértékben megvan, mert a jó ülepítés az oxidációs eljárások mindegyikénél kívánatos és annak megterhelését, tehát méreteit és költségét csökkenti. Az ismertetett elgondolással és számítással az oxidációs tisztítás szükséges mértékét, vagyis, hogy a tisztított szennyvíz biokémiai oxigénszükséglete mennyi legyen, meg lehet közelítően állapítani. A például említett Miskolc város szennyvizének kezelése már meg van oldva, éspedig ülepítés után oxidációs tisztítás (csepegtető szűrő) van alkalmazva. Fenti számítás a létesített megoldás helyességét, t. i. az oxidációs tisztítás beiktatását igazolni látszik. Ugyanis egyfelől a számításban átlagosan elosztott szennyvízmennyiség szerepel, nem véve figyelembe a szennyvíz mennyiségének ingadozását a nap folyamán, másfelől ugyancsak nincs figyelembe véve az sem, hogy a kritikus időszakban a folyóvíz esetleg már gyengén szennyezett állapotban érkezik a beömlés helyére, vagy másszóval, már van valamilyen kisebb értékű biokémiai oxigénszükséglete, továbbá a vízszínfelület és sebesség évenként átlagosan 10, szélső esetben esetleg 20 napon át is kisebb a számításba vettnél. Még ilyen körülmények között is az oxigéntartalom csak 53%-nak adódik. A Sajó-folyó példájához összehasonlításul megemlítem, hogy a számított esetben a higítás mértéke mintegy 45-szörös, mert Miskolc város szennyvízhozama 61 l/sec (Linhardt József : Városaink csatornázása és szennyvízkezelése. Városi Szemle, XX. év. 1934.), tehát 2800 : 61 = 45. A vízfolyás adatainak ismeretében ugyanígy számíthatjuk azt, hogy mennyi szennyvizet képes károsodás nélkül feldolgozni. Vegyünk például egy kis vízfolyást, mint a Zagyva, amelynek Hatvannál a kisvízmennyisége 200 l/sec, ekkor a folyó szélessége 5 m, sebessége 0-25 m/sec. Kérdés, hány lakosnak derített szennyvizét volna képes felvenni, úgyhogy az oxigéntartalma — biztonsággal számítva -— 60% alá ne süllyedjen. Az előbbi példában láttuk, hogy egy lakos utáni szennyvíznek egy napi biokémiai oxigénszükséglete 9 g/fej/nap. A vízfelület, amelyet a folyó 1 nap alatt befut : 5 0 . 0-25 . 86,400=108,000 m

2 (m . m/sec . sec=m

2). A 2. számú ábrából kivehető, hogy 60%-nál az oxigénfelvétel 0-8 gr/m

2/nap, tehát, = Qß00 lakos = fej], 9 l g/félnap ')