Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - II. Lászlóffy Woldemár: A Magyarduna vízjárása

Ili pedig a nagyobb párolgás csökkenti úgy, hogy a Középduna felső részén (a Drávatorokig) a Duna legmagasabb vízállása rendesen májusban mutatkozik. Júniusban, de még inkább júliusban a vízjárás görbéje hanyatlik. A Dráva és a Tisza, de különösen a Száva torkolata alatt a vízjárás tavaszi maximuma még korábbi időre tolódik (az áprilisi vízbőség szembeszökővé lesz) és a mediterrán esőzéseknek megfelelően november-decemberben áradások jelentkeznek. Az elmondottakból folyik, hogy a Középdunán a Drávatorokig általában a Felsőduna vízjárása szabja meg a lefolyás rendjét. A Középdunának és mellékfolyóinak tavaszi árvizei nagyjából ugyanabban az időpontban kerülnek lefolyásra. A magyar Felsőduna mellékfolyóin azonban mégis valamivel hamarabb : március-áprilisban megy le a hóolvadás vize. Az összetalálkozás a Dunával kedvező. Ezért a Felsődunáról érkező tavaszi árhullám rendesen ellapul, mire a Drávatorokhoz leér. Már a Drávatorok alatt a tavaszi árvíz komolyabb jelleget ölt (például 1895. IV., 1933. IV.), mert ázott egymás közelében betorkolló 3 hatalmas mellékfolyó (Dráva, Tisza és Száva) a Dunával egyformán, rendesen április-májusban kulminál. A Dráván és a Száván mutatkozó őszi árhullámok a Dunán nem öltenek veszedelmes jelleget, mert rendesen annak kisvízeivel találkoznak össze. 7. Rendkívüli időjárási helyzetek.

1 Mostanig csupán 20 év átlagos viszonyait vizsgáltuk. Kivételesen előfordulhatnak azonban olyan rendkívüli időben jelentkező vagy szokatlan méretű árvizek, amelyeket csupán a kedvezőtlen légköri viszonyokkal magyarázhatunk. így a csapadék járásának nagyfokú szeszélyessége mellett természetesen lehetséges, hggy olyan évszakban zúdul a dunai vízgyűjtő valamelyik részére egy felhőszakadás, amikor az éghajlati ritkaság számba megy. De éppen a meteorológia mai fejlettsége mellett bizonyult be az is, hogy különböző eredetű légáramlatok találkozása a vízgyűjtő különböző, általában eltérő meteorológiai jelenségek hatása alatt álló részén egyszerre is okozhat áradást hozó nagy lecsapódást. Régebben ugyanis elsősorban a magas hegyfalakat tartották a nagy esők előidézőinek, amelyeknek lejtőin a légáramlatok felszállani kényszerültek és így hirtelen lehűlvén, víztartalmuk nagyrészét lehullatták. Ezzel kapcsolatban természetesen elképzelhetetlen volt, hogy két különböző irányú szeleknek kitett medencében egyidőben keletkezzék bőséges csapadék, de megmagyarázhatatlan volt az is, hogy valamely vízválasztón átkelő légáramlat a hegység mindkét oldalán árvizet okozzon. Ma már tudjuk, hogy az említett torlódási vagy orografikus esőknél, amelyek természetesen helyhez kötöttek, a frontális esők sokkal fontosabb szerepet játszanak. A meteorológiában két különböző származású és egymásba ütköző levegőtömeg érintkezési felületét frontnak nevezik. Egy ilyen fronton a hidegebb, tehát sűrűbb levegőtömb láthatatlan hegy szerepét tölti be, melyre a melegebb levegőtömeg felsiklik és éppenúgy bőséges esőt ad, mintha tényleges hegylejtőn történt volna a felemelkedés (felsikló esők). Az orografikus esőkkel szemben ezeket az esőket 1 Az alábbi rész megírásánál dr. Aujeszky Lászlónak, a m. kir. Meteorológiai Intézet adjunktusának : A Duna vízjárásának meteorológiai vonatkozásai c. tanulmánya volt segítsegítségemre, melyet kéziratban bocsátott rendelkezésemre a szerző.